Újabb demonstráció: 2022-02-16

Újabb demonstráció: 2022-02-16
Megosztom

A következő üzenetet kapta a szerkesztőség:

A 2022. február 2-án lezajlott taxis tüntetés kapcsán átadásra került két levél. Egyik a főpolgármesteri hivatalnak, a másik a kormány felé. Az átadott kérelmekre a mai napon érkeztek válaszok mindkét megszólított részéről.

A szervezők gyors válaszokat és kérelmeket juttattak el az érintettek részére, melyeket alább olvashattok.

Annyi kiderült, hogy a Főpolgármesteri Hivatal számára nem elég a a demonstráción megjelent több száz szolgáltató, és nem elég számukra a Taxisok saját érdekeinek érvényesítésére pár száz sofőr. Mindezekre figyelemmel a szükséges lépéseket a szervezők természetesen megteszik. Azonban ez indokolttá és megalapozottá teszi a következőket, azaz

a 2022. február 16-ra tervezett második demonstrációt, melynek szervezését a levelek átvételét követően meg is kezdték, természetesen a mendemondákat megelőzendő jelezzük, hogy ismételten is rendőrségen bejelentett, a törvényeknek és szabályoknak megfelelő demonstrációt szervezünk.

Úgy látszik, nem veszik komolyan a jó pár száz taxis néma segélykiáltását, azt, hogy nem segélyéért és alamizsnáért kuncsorognak, hanem tisztes tarifát kérnek elvégzett munkájukra. csak így, lassan tíz év múltán. Persze az a legkevésbé sem zavarja őket, hogy ezalatt a tíz év alatt a költségek jelentősen, a tarifaemelési igényt tekintve jóval nagyobb mértékben elszaladtak.

Felháborítónak tartjuk, hogy ismételten is egy szűk lobbi tárgyal a fejetek fölött, a polgármesteri hivatal által azzal indokoltan, hogy ők a tarifa alkalmazói. Kérdeznénk, hogy a taxi személyszállítással kapcsolatos költségek számláit (taxióra, sárgítás, vizsga, stb.) kinek a nevére állítják ki a szolgáltatók? Mert véleményünk szerint a tarifának az az alkalmazója, aki a taxival a munkát elvégzi, azaz a szolgáltatást nyújtja.

Mivel az első demonstrációnál sokan hivatkoztak arra, hogy nem is tudtak róla, ezért most jóval előbb, időben jelezzük az eseményt, de ez csak akkor lehet eredményes, ha minimum annyian leszünk, mint az elsőn, illetve aki közben ráébredt, hogy ismételten is az ő zsebére játszanak, és az ő farkával verik a csalánt, csatlakozik.

Közzétesszük a két hivataltól kapott leveleket, valamint a mai napon elküldött válaszleveleinket, melyet a főpolgármester részére angol nyelven is megküldünk.

Miniszterelnöki Kabinetiroda levele
Levelünk az ITM felé, hivatkozással a Miniszterelnöki Kabinetiroda levelére
A Főpolgármesteri Hivatal levele