Tábornoknak adta ki magát egy taxis, a feleségét is átverte, 150 milliót csalt ki

Tábornoknak adta ki magát egy taxis, a feleségét is átverte, 150 milliót csalt ki
Megosztom

Jelentős mennyiségű pénzre tett szert a férfi, aki taxisként dolgozott, de végül lebukott.

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy 53 éves férfi ellen, aki a feleségét is átverve, magát tábornoknak kiadva mintegy 150 millió forintot csalt ki több sértettől különböző előnyök ígéretével.

A főügyészség csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a férfi és öt társa ellen részben folytatólagosan, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vagyon elleni és korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat a Fővárosi Törvényszéken.

A vádirat szerint a 2016 februárjában börtönből szabadult – taxisként dolgozó – férfi elhatározta, hogy magát hivatalos személynek kiadva, az adódó lehetőségeit valótlanul hangoztatva, másokat tévedésbe ejtve szerez pénzt. A bűncselekményéhez a tévedésben tartott vagy abba bevont nőkkel – többször párhuzamosan – fenntartott kapcsolatait is felhasználta, a megvádolt társai közül pedig – jó üzletet remélve – többen voltak abban a tudatban, hogy a férfin keresztül hivatalos személyt vesztegetnek.

A férfi 2016 márciusában megismert feleségének és családjának valótlanul azt állította, hogy a rendőrségen dandártábornok, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatoknál és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is hivatásos beosztásban van, továbbá a belügyminiszterrel bizalmi kapcsolatban áll, akit alkalmanként helyettesíteni is szokott a munkájában.

A férfi 2016 októberében ugyanerre hivatkozva megtévesztett egy másik nőt is, akit az iránta fennálló érzelmeit kihasználva arra vett rá, hogy álnéven, magát a Belügyminisztérium dolgozójának kiadva a sértettek előtt erősítse meg állításait.

Az elkövető alaptalanul ígért állást a rendőrségen pár százezer forintért, elkerülendő a különböző hatósági eljárások megindítását “cég-, valamint rendszámvédelmet” árult, és “belügyminisztériumi fedett nyomozók” által korábban használt lakások áron aluli megvételéért vett át milliós nagyságrendű előleget legalább húsz sértettet becsapva, nekik összesen ötven ingatlan eladását ígérve.

A férfi pályaválasztás előtt álló gyerekek szüleinek is kínált 1 millió 800 ezer forintért egy “fekete könyvnek” nevezett tananyagot, amelyről azt állította, hogy azzal biztosítható az egyetemi felvételi és később a rendvédelmi pályán a vezető beosztás megszerzése is. A valójában az internetről bárki által letölthető és lespirálozott törvénymagyarázatot öten vették meg.

A férfi, aki mintegy 150 millió forinttal károsította meg a sértetteket, letartóztatásban van. Az ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság a különös, többszörös visszaesőt halmazati büntetésül ítélje végrehajtandó fegyházbüntetésre – azzal, hogy feltételes szabadságra bocsátása kizárt – és 117 ezer forint értékben vagyonelkobzást is javasolnak vele szemben. A Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint a férfi a terhére rótt valamennyi bűncselekmény elkövetését beismerte.

Forrás: liner.hu