GTA Sun City: szegedi taxis vert meg egy mozgássérültet, mert az lerúgta (?) a kocsi visszapillantóját

GTA Sun City: szegedi taxis vert meg egy mozgássérültet, mert az lerúgta (?) a kocsi visszapillantóját
Megosztom

Mozgássérült, elektromos mopeddel közlekedő férfi rúgta le egy taxi visszapillantó tükrét, amiből előbb üldözés, majd verekedés lett, az ügyészség közleménye szerint a sofőr többször arcon ütötte az illetőt. A rendőrség kiérkezésekor a taxis épp a mozgássérült férfin térdelt. A 2020 nyarán fényes nappal történt eset aktualitását a Szegedi Járási Ügyészség ma reggeli vádemelése adta meg, amely mindkét résztvevőt érinti:

  • a vádlottak egyikének garázdaság vétsége,
  • míg a másiknak a “bűncselekmény elhárításra fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés” bűntette miatt kell felelnie.

Az ügyészség péntek délelőtti közleményében az áll, hogy az egyik – az egészségi állapota miatt mozgásában korlátozott – vádlott belerúgott (?) a vele szemben haladó taxi visszapillantó tükrébe, így az letört. A felbőszült sofőr autóval, majd abból kipattanva gyalogosan kezdte üldözni az elektromos mopeddel menekülő férfit. – Hirdetés –

Amikor utolérte, lerántotta a mopedről, többször arcon ütötte, majd rátérdelt, amíg kiért a rendőrség.

A mozgássérült férfi ellen garázdaság, a taxis ellen pedig könnyű testi sértés bűntette a vád, a bűnösségük kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog döntést hozni.

Forrás: szeged365.hu