Mi újság a Futrinka, izé, Rumbach Sebestyén utcában

Mi újság a Futrinka, izé, Rumbach Sebestyén utcában
Megosztom

Ahogy ígértük, jövünk a hírekkel. Tegnap késő este érkeztek információk a BKK  székhelyén tegnap délelőtt lezajlott egyeztetésekről, tarifa ügyben.

A Momentum és egyéb liberális politikai erők (pl. Déry úr, Soproni elvtárs, Bősz Anett) belátván, hogy túl nagy falat nekik a taxizás számukra zavaros világa, valamint politikailag is beszorulván a sarokba, nemes egyszerűséggel áteveztek a DK soraiba. Mondjuk sikerült némi káoszt hagyniuk maguk után, de amit már két hete tudtunk, nevezetesen Kiss Ambrus visszatérése, ezzel be is következett.

Végül is ő papíron független, tehát a piszkos munkára, azaz a Bolt érdekeinek képviseletére tökéletesen alkalmas és feláldozható, ráadásul a pártfegyelem sem köti. A konkrét tarifaemelés annak függvényében szinte mellékessé is vált, hogy Kiss Ambrus (egyébként már többen is jelezték ezt a nézetét) a decemberben beadott tarifakérelem 10% emelésére emlékezett. Felhívták a figyelmét, hogy valóban volt ilyen tartalma a decemberi kérelemnek, azonban az már elkerülte a figyelmét, hogy az a 10 % egy azonnali, azaz 2022. decemberi emelést tartalmazott a pár nappal előtte szabadjára engedett üzemanyagár kompenzálásaként, azonban 2023. évre is kért még egy emelést, az infláció ellentételezésére. A most januárban egységesen képviselt kérelem pedig már a – mivel a decemberi emelés elmaradt – két emelésből összeadódó 15% körüli pluszt tartalmazza.

Nem könnyített a helyzeten, hogy a két hete még a tarifaemelést kategorikusan ellenző Bolt közben mégis benyújtott egy tarifaemelési javaslatot, amely utazásonként modellezve 100-200,- Ft. eltérést mutatott az egységes javaslathoz képest, tehát bármi, csak hogy mégse legyen egységes az álláspont. Mindezt persze semmiféle számítással nem támasztották alá, amit azért a többiek megcselekedtek. De hát minek is az?

Az már csak apró malőr volt, hogy a számokat nézve azok taxiórában való alkalmazásához a határsebességet is módosítani kellene, ami újabb felesleges időveszteség, és az órák átállítása miatt plusz költség is lenne,  azonban ekkor érkezett a nem várt fordulat. Az önmagát piacvezetőnek aposztrofáló Bolt jeles képviselője a feltett kérdésre egyértelműen nem tudott válaszolni, lévén, hogy ötlete sem volt mi is az a határsebesség. (Határsebesség az az érték, ami a gépjármű mozgása, illetve megállása között váltja az órát, hogy a kilométerdíjat vagy az állásidőt mérje. A határsebesség alatt az időt méri, fölötte a kilométert. Ezt csak azért írjuk, mert tudjuk, hogy nem olvasnak itt. Ugye?) Ezek után kérdésként fogalmazódott meg, hogy az önkormányzat tényleg komolyan gondolja –e, hogy a Bolt sofőrjeinek folyamatban lévő adóvizsgálata (fordított áfa és egyéb adónemek), valamint most már a Bolt, mint gazdasági társaság bevonása az adóvizsgálatba tényleg alapfeltétel-e egy egyébként adóbefizetést, adótartalmat is generáló tarifatárgyalások kellős közepén. Nem mellesleg jelzésértékű, hogy a Bolt Food (futárcég) a taxiszolgáltatók vizsgálatának hírére 48 órán belül távozott az országból. Ámbár az is elhangzott, hogy a Bolttal majd akkor érdemes leülni, ha befizette a helyi adókat, na ez már tényleg a Főpolgármesteri Hivatalra tartozik.

Kiss Ambrus az elhangzottak ellenére többször célozgatott a 10 %-os emelésre, valamint a felelősség átruházásával a kormányoldalra próbálta hárítani a feladatokat, mely szerint kezdeményezik az ártörvény módosítását, és aztán a „bécsi modell” bevezetését szorgalmazzák. Megjegyzendő, hogy a bécsi Bolt céget szintén a magyar tulajdonosok üzemeltetik. Ez konkrétan a hatósági ártól plusz és mínusz való eltérést tesz lehetővé, meghatározott százalék mértékééig, és visszahozza az árversenyt. Szerintük. A gyakorlatban azonban azt jelentené, hogy a Bolt újabb előnyöket élvezne a többi szolgáltatóval szemben, és feltehetőleg az Überhez hasonlóan mozgó tarifát alkalmazna, szabad taxik függvényében. Azaz amikor van kocsi, olcsón megy, ha kevés van, drágán, ám mindez pusztán arra jó, hogy a sofőrök az app kikapcsolásával felverjék az árat, miközben a kommunikáció persze az, hogy ők a legeslegolcsóbbak.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a BKK, mint ellenőrző szerv, a rá vonatkozó szabályokat sorozatban megszegte, feladatait nem, vagy nem teljeskörűen látta el, és minden esetben a Boltnak biztosított gazdasági előnyöket. Az már csak hab a tortán, hogy az ellenőrzési BKK osztályvezetőjének szabálytalan döntéseit az azokat cáfoló bírósági ítéletekkel, hatósági döntéseket Kis Ambrus elé tárták már tavaly, majd Walter Katalin BKK vezérigazgató tájékoztatása is megtörtént, azonban elutasító válaszok érkeztek. A BKK nyílt jogszabályellenes ténykedése mögött pedig az áll, hogy a fővárosi bíróságok minden szabálytalanságukból kimosdatják őket. Erről is szép számú végzés és ítélet áll rendelkezésre. Nem mellesleg, a mai napon, amikor a szakmai oldal a Bolt szabálytalanságait kezdte sorolni, Walter Katalin nemes egyszerűséggel távozott a teremből, és nem is tért vissza a megbeszélésre, bár előzetesen nem jelezte, hogy el kell mennie más ügyben, és hívást sem kapott. Jelzésértékű.

Jelenleg azt sem lehet tudni, hogy a szerdai közgyűlésre egyáltalán bevisznek-e bármilyen emelési javaslatot, és a szorgos lobbi tevékenység után egyáltalán mit hajlandóak megszavazni. Természetesen a válaszlépések nem fognak elmaradni.

Az események hátterében a – jelenlegi információk alapján – a június-július környékén kibővítésre kerülő Budapest Go app áll, amibe az európai minták alapján a taxiszolgáltatást is be akarják tenni. Maga az ötlet jó, azonban a rendelkezésre álló információk szerint, ezzel ismételten a szabálytalanul működő Boltot hozzák előnyös piaci helyzetbe a többiek rovására. A fentiek igazolására csatoljuk a hozzánk nemrégiben érkezett, mai nappal a fővárosi önkormányzatnak megküldött kérelmet, amely azért azt igazolja, hogy nem egy szokványos helyzettel állunk szemben, főleg, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a holnapi napon megrendezésre kerülő közgyűlés elé beterjesztett anyagokról még mindig nincs pontos információ. Kis Ambrus egyébként tegnap a tárgyalás végén azt ígérte, hogy tegnap este emailben válaszol arra kérdésre, hogy mit fog előterjeszteni. Legjobb tudomásunk szerint ez eddig a pillanatig nem történt meg.

Szánalmás. Méltánytalanul alacsony tarifával akarták, és jelen pillanatban nem tudjuk, hogy akarják-e kiszúrni 5000 pesti, köztük sok Boltos taxis szemét, csak hogy pár ember jól érezze magát a Nokiás dobozával?

Egységes javaslatok összefoglalás