A BKIK közbenjárásával kezdődik meg a harc az illegális taxisok ellen

A BKIK közbenjárásával kezdődik meg a harc az illegális taxisok ellen
Megosztom

Várhatóan még a nyári turistaszezon előtt átfogó hatósági ellenőrzés indul a hazai személyfuvarozási piacon, amelynek célja, hogy megtisztítsa a piacot az illegálisan, vagyis az utasokat megkárosító módon fuvarozóktól – írja az mfor.hu. 2019-03-12

Ennek érdekében a taxis érdekképviseleti szervek és társaságok képviselői levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, a levél aláírói között pedig szerepelt Zsabka Zsolt, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozatának elnökének neve is, ami nem véletlen, hiszen a taxisok ügyét a BKIK is a szívén viseli. A kamara nemrégiben tárgyalásokat kezdeményezett a hiéna taxisok kiszorítása érdekében a vendéglátósok és szállodások szervezeteivel, hogy együttesen lépjenek fel a feketepiac ellen.

Bár az elmúlt időszakban több kísérlet is irányult a személyszállító piac megtisztítására, az illegálisan fuvarozók továbbra is aktívak. A miniszterelnöknek címzett levél többek között felhívja a figyelmet arra, hogy bár hasznos intézkedés volt az Uber taxik hatósági kiszorítása a hazai személyszállító piacról, a jelenséget mégsem sikerült teljesen felszámolni. A levélben kiemelik, a kormány korábbi intézkedéseinek köszönhetően nagymértékben fehéredett a személyszállítási ágazat, ugyanakkor továbbra sem csökken azoknak a száma, akik a jogszabályok megkerülésével vagy be nem tartásával továbbra is a zavarosban halásznak. Az érdekképviseletekhez egyre több panasz érkezik amiatt, hogy illegális és “feltehetően bűnösőzi csoportok” kisajátítanak közterületeket, taxiállomásokat, népszerű turisztikai célpontokat.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke elmondta, a hazai személyfuvarozási piac 10-15 százaléka működik illegálisan, de a szakma megtisztítása érdekében több konkrét javaslatot is kidolgoztak, amivel megkönnyíthető lenne az ellenőrzés. Az elnök szerint a hatósági ellenőrzések összehangolására és az együttes fellépésre lenne szükség ahhoz, hogy még hatékonyabban lehessen kiszűrni az illegálisan fuvarozókat.

Az ágazat képviselői szerint a hatósági ellenőrzések száma, a kiszabott pénzbírságok mértéke, valamint a “ritkán alkalmazott helyszíni rendszámleszerelések alkalmazása” nem általános és napi gyakorlat, így ezen intézkedések hatására nem csökkent a taxis hiénák száma. Ennek érdekében azt kérik a kormánytól, hogy többek között pontosítsák az ellenőrzési előírásokat. Az mfor.hu információi szerint a kormányzat támogatásáról biztosította a taxis szövetségeket, társaságokat és a tervek szerint még az idei turisztikai főszezon előtt elkezdődhetnek a piactisztító ellenőrzések.

Forrás: bkik.hu 2019.