Hiénák kora: tétlenül nézik a hatóságok az utasok szervezett lehúzását a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Hiénák kora: tétlenül nézik a hatóságok az utasok szervezett lehúzását a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Megosztom

Heti 50 ezer forint „védelmi pénz”, a gépkocsi kategóriájától függően heti 30 ezer-100 ezer forint autó bérleti díj, Budapest területére érvényes működési engedéllyel nem rendelkező taxisok, megkárosított, „lehúzott” utasok – hiénák kora a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren…

2006 és 2011 között a Veres Istvánhoz köthető Zóna Taxi bonyolította a ferihegyi repülőtéren a taxis szolgáltatást. A Zóna egy pályázaton nyerte el a reptéri személyszállítási szolgáltatás kizárólagos jogát, más taxis társaságok autói csak rendelésre vehettek fel utasokat a reptéren. Abban az öt esztendőben, amikor Veres autói uralták a reptéri drosztokat, taxis hiénákat nem lehetett látni a reptér környékén. A rendet – Veres megbízásából – annak az Erdei Lászlónak az emberei felügyelték, aki mostanság az V. kerületi Széchenyi István tér környékén működő szórakozóhelyek (BadGirlz, BOB, Kraft, Ötkert), valamint a nevezett téren található drosztot egyedüli taxi társaságként bitorló Max Taxi között „kapcsolattartóként” tevékenykedik, amellett, hogy több környékbeli éjszakai szórakozóhely biztonsággal kapcsolatos teendőit az ő csapata végzi.

Veresék távozásával – és a Főtaxi megjelenésével – szinte azonos időben a hiénák is színre léptek a budapesti nemzetközi repülőtéren. Jelenleg közel 40, taxi társasághoz nem tartozó, úgynevezett „mezítlábas” személyszállító végez szolgáltatást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A sárga gépkocsik jelentős része a már említett Erdei, valamint a Max Taxi Erzsébet téri „helytartója”, Gajár László tulajdonában állnak, amelyeket – az autó kategóriájától, korától függően – heti 30 ezer-100 ezer forintért adnak bérbe a sofőröknek. Azoknak, akik taxit bérelnek Erdeitől vagy Gajártól, nem kell „védelmi pénzt” fizetniük azért, hogy a reptérről szállíthassanak utasokat. Más a helyzet azok esetében, akik saját autóval fuvaroznak, nekik ugyanis heti 50 ezer forinttal kell hozzájárulniuk Erdeiék anyagi gyarapodásához, amely összegek kifizetéséről – természetesen – nem kapnak számlát, a bankjegyek az adóhivatal elől eltitkoltan cserélnek gazdát.

Erdei és Gajár azt híresztelik magukról, hogy kitűnő rendőrségi kapcsolatokkal rendelkeznek, egyetlen telefonhívásukra akár száz egyenruhás is akcióba lép – a nevezett „vállalkozók” által megjelölt helyszínen. Erre egyébként többször is volt példa az elmúlt években, tehát a férfiak állítása nem nélkülöz minden alapot. Vélhetően a rendőrséggel ápolt „bensőséges” viszony lehet az oka annak is, hogy több olyan belvárosi szórakozóhelyet „védenek” Erdei legényei, ahol köztudottan drogterjesztés és költségvetési csalás zajlik – ám a rendőrök és az adóhivatal munkatársai nagyívben elkerülik a bűnözéssel fertőzött éjszakai bárokat. Nem tudni, hogy ez a „védelmi szolgáltatás” része, vagy a hatóságok emberei „önszorgalomból” tartják távol magukat a több mint gyanús vendéglátóhelyektől…

Erdei és Gajár reptéri „helytartói” ellenőrzésük alatt tartják a budapesti légikikötő külső forgalmi sávját (a belsőben a Főtaxi autói közlekednek), ott csak olyan taxik gurulhatnak, amelyek a nevezettek „védelme” alatt állnak – jó pénzért. A „mezítlábas” taxik közül sok gépjármű nem rendelkezik budapesti személyszállításra vonatkozó engedéllyel, ugyanis a gépkocsikat Pest megyei településekre bejegyzett „himi-humi” gazdasági társaságok üzemeltetik, viszont a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közigazgatásilag a fővároshoz tartozik. Ez lehet az egyik magyarázata annak, miért távoznak egymás után, szélsebesen, szabadjelző nélkül a hiénák, amikor – nagy ritkán – razzia veszi kezdetét a repülőtéren…

Tekintettel arra, hogy „magánzó” taxisoknak komoly összegű bérleti díjat, „védelmi pénzt” és egyéb „leadókat” kell kitermelniük hétről hétre, az utasok megkárosításában nem ismernek határokat. A Főtaxi autói 6 ezer forint körüli fuvardíjért szállítják az utasokat a reptérről a belvárosba. A hiénáknál ez az összeg 12 ezer forintnál kezdődik, és 20-25 ezer forintig terjed. A csaló sofőrök külföldi utasok „lehúzására” szakosodtak, magyarok szállítását nem is nagyon vállalják, őket meghagyják a reptéri taxis szolgáltatás kizárólagos jogával rendelkező cég sofőrjeinek. A budapesti légikikötő utas várójában a hiénák által fizetett „felhajtók” akaszkodnak a külföldiekre, akiket gyakran erőszakosan „kalauzolnak” azokhoz a gépkocsikhoz, amelyekben aztán a fuvar végén – némi túlzással élve – ingüket, gatyájukat otthagyják. Naponta, átlagosan 300-350 szállítást szipkáznak el a kizárólagos szolgáltatási joggal rendelkező taxi társaságtól az Erdei László és Gajár László „védelmét” élvező hiénák. Ez összesen 4 millió 500 ezer-5 millió forint közötti bevételt jelenthet a csalóknak. Naponta.

A kérdésre, a hatóságok miért nem lépnek fel az áldatlan, az ország jó hírét romboló állapotok ellen, nincs válasz. De alighanem a pénz lehet a titok nyitja. Jó időben, jó zsebekbe…

(folytatjuk)

Forrás: Privátkopó 2016.