Taxis szövetség: attól, hogy sárga, még nem biztos, hogy van engedélye

Taxis szövetség: attól, hogy sárga, még nem biztos, hogy van engedélye
Megosztom

Felbecsülhetetlen károkat okoznak a turizmusnak az illegális dolgozó taxis „hiénák” – véli az Országos Taxis Szövetség elnöke.

A köztévében Metál Zoltán arról beszélt, a turisztikai hivatal friss felmérése szerint a turistákra olyan taxiscsoportok szakosodtak, akik ötszörös, tízszeres árat kérnek egy szállításért.

Mint mondta, a turisták taxizással kapcsolatos negatív véleménye különböző fórumokon is megjelenik, erről a turisztikai hivatal is visszaigazolást kapott, mivel sok turista emiatt nyilatkozta, hogy nem szeretne visszatérni Magyarországra.

Ezt a folyamatot a taxis szövetség a szakminisztériumokkal és a kormánnyal közösen szeretné megelőzni, hangsúlyozta.

Emlékeztetett: az engedély nélküli taxisok megállítása érdekében a szakma levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelynek eredményeként, többek között az elmúlt két hétben is a hatóságok fokozottan ellenőrizték a taxisokat.

Attól, hogy egy autó színe és rendszámtáblája is sárga, nem jelenti, hogy ellenőrzött, engedéllyel rendelkező taxiról van szó, ezért csak az ismert taxitársaságok autóit érdemes választani – hívta fel a figyelmet Metál Zoltán.

Forrás: vg.hu