Már csak pár év és repülő taxik árasztják el a városok egeit

Már csak pár év és repülő taxik árasztják el a városok egeit
Megosztom

Ha nem lenne elég a reptéri busz, és a BKK millió egyéb ármánykodása a taxisok kivéreztetésére, akkor – legalábbis a fiatalabb generáció – kezdhet aggódni. Hamarosan itt a repülő taxi.

Képzeld el, hogy sietsz a reptérre és ahelyett, hogy órákat szenvedsz a forgalmi dugóban, egyszerűen beülsz egy elektromos forgószárnyas repülőgépbe, ami öt perc alatt kivisz az úti célodhoz. Ráadásul az egészért nem is kellene többet fizetned, mint egy taxiért. Nem is kell annyira messzire menni a jövőbe ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, hiszen az Airbus Helicopters már működő bemutatódarabot is készített ebből a „repülő, elektromos taxiból”, a CityAirbusból, szabályozásáról pedig már folynak a tárgyalások a hivatalos szervekkel. A cég reméli, hogy 2025 után tömegesen is az egekbe szállhatnak majd az első CityAirbusok, mellyel komoly vérfrissítést hozhatnak a városi közlekedésben.

Repülés egy taxi áráért

A CityAirbus egy négyüléses, elektromos, nyolc rotoros repülőgép, amely függőlegesen száll fel és le. Négy utas szállítására képes előre meghatározott útvonalon, elsősorban rövidebb távok teljesítésére találták ki, városon belül közlekedne. A jármű önvezető, viszont a tesztfázisban még lesz egy ember a fedélzeten, aki közbe tud lépni, ha ez szükséges. A fejlesztés az Airbus Helicopters és a Siemens közös projektje.A repülő jármű olcsóbb, környezetbarátabb, halkabb lesz, mint egy helikopter,viszont ugyanúgy képes lesz légvonalban közlekedni. Hatótávolsága viszont sokkal kisebb, alkalmazása pedig sokkal kevésbé sokoldalú lesz, mint egy helikopteré.

cityairbus2-20190906
A CityAirbus az Airbus Helicopters donauwörthi üzemében. Fotó: Airbus Helicopters

A CityAirbusból már létezik működőképes bemutatódarab is, a gép először idén májusban repült. A gépet az Airbus Helicopters donauwörthi üzemében fejlesztik, melyet a napokban alkalmunk nyílt meglátogatni: Kapcsolódó cikkünk 2019. 09. 04.

cityairbus4-20190906
Az első CityAirbus, összeszerelés alatt. Fotó: Airbus Helicopters

Mivel a jármű fejlesztése még folyamatban van, a bemutatódarabnál a végső változat az Airbus tervei szerint biztonságosabb és kényelmesebb is lesz. Vahana néven egy másik önvezető forgószárnyast is tesztel az Airbus, ennek a projektnek a tanulságait is beépítik majd a CityAirbusba.

A következő évtizedben már repülhet

Az Airbus Helicopters projektje nem elsősorban technikai akadályokkal küzd, hanem azzal, hogy nincs szabályozás a legtöbb városban személyszállításra alkalmaz önvezető repülőgépek forgalmára. A vállalat úgy gondolja, 2025 előtt nem is nagyon várható, hogy ilyen létrejön, de már folyamatban vannak az erről szóló tárgyalások.A cég úgy véli, jó eséllyel ebben az esetben sem lehet majd bárhol leszállni a „légi taxival;” előre kijelölt röppályákon közlekedik majd, például a városközpontból a repülőtérig.A forgószárnyasok első körben vélhetően a túlzsúfolt latin-amerikai és ázsiai városokban terjedhetnek majd el. Az üzemeltetők lehetnek fuvarozási cégek, tömegközlekedési szervezetek és akár maga az Airbus is.

cityairbus3-20190906
A CityAirbus látványterve. Fotó: Airbus Helicopters

 A CityAirbus kidolgozásánál cél lesz az is, hogy a jármű ne legyen drágább egy földi taxinál. Az Airbus Helicoptersnek nem célja, hogy például a buszokat helyettesítsék a géppel, viszont célközönségüket képezi mindenki, aki egy normál taxiba beülne.

cityairbus1-20190906
A CityAirbus a donauwörthi üzemben. Fotó: Airbus Helicopters

Forrás: portfolio.hu