Mindeközben Szerbiában….

Mindeközben Szerbiában….
Megosztom

Kiégett egy taxi, mert az utasok balhéba keveredtek egy csoport fiatallal

Tegnap hajnali három óra körül könnyebb sérüléseket szenvedett az 56 éves niši G. Ž., az egyik helyi taxitársaság sofőrje, miután ismeretlen fiatalok égő fáklyát dobtak be Toyota Prius típusú autójába, amelyben utasok is tartózkodtak, tudatja a Blic.

A taxis karján és arcán szenvedett égési sérüléseket és a niši klinikai központba szállították, ahonnan, miután ellátták sérüléseit, hazaengedték. Ennek ellenére a sofőr komoly traumát élt át, közölte a taxitársaság, ahol dolgozik.

– A sofőr négy fiatalt vett fel autójába az egyik vendéglőnél, majd elindult. A jelzőlámpánál azonban le kellett lassítania. Az útkereszteződésben egy csoport fiatal állt, akik minden bizonnyal korábban már összetűzésbe keveredtek a taxi utasaival. Kinyitották a hátsó ajtót és elkezdtek dulakodni a járműben ülő egyik utassal. Ez idő alatt egy másik kint álló fiatal meggyújtott egy fáklyát és bedobta a kocsiba, ami azonnal kigyulladt – mesélte a taxitársaság illetékese.

Szerencsére az utasok és a sofőr is épségben kimenekült a járműből, ami teljesen kiégett.

Az anyagi kár a becslések szerint hétezer euró. A rendőrség dolgozik az ügy részleteinek a felderítésén.

Forrás: szabadmagyarszo.com