Egyre több a taxis, létszámstoppal igazítanák a felhígult szakmát

Egyre több a taxis, létszámstoppal igazítanák a felhígult szakmát
Megosztom

Egy év alatt 8 százalékkal nőtt a taxis egyéni vállalkozók száma, így jelenleg már több mint 7500 egyéni vállalkozó közlekedik az ország útjain. Kaposváron összesen száz körüli engedélyt adtak ki, de a régi taxisok szerint felhígult a szakma, ezért még a létszámstopot is jó eszköznek tartanák.

Az elmúlt években ezrek döntöttek úgy, hogy szerencsét próbálnak a személyszállítás piacán, ezt tartalmazta az Opten Céginformációs adatbázis friss elemzése. Tavaly nyolc százalékkal növekedett a taxisok száma.

– A négy-öt évvel ezelőtti törvények eléggé megszigorították a működést, csak az a baj, hogy ezeket a törvényeket nem mindenki tartja be – mondta Répás Boldizsár, a kaposvári Tele5 taxis cég vezetője. Több mint húsz éve taxizik, társaságukban nincs olyan sofőr, aki megszegné a szabályokat, minden partnerük szerződéssel dolgozik.

Jelentősen nem nőtt a forgalom és a kereslet a taxik iránt a somogyi megyeszékhelyen, ítélte meg Répás Boldizsár. A piacon nyugalom van, és az utasoknak előnyös, hogy kiszámítható, fix tarifával dolgoznak. Hozzátette: taxis alkalmazottként fix bérért borravalóval annyit lehet keresni, mint egy benzinkutas vagy egy pincér, de ha valaki felcsap egyéni vállalkozónak, akkor mélyen a zsebbe kell nyúlnia. A taxivezetői vizsga, a vállalkozás indítása mind költséges, de a legnagyobb kiadás az előírásoknak megfelelő, és meghatározott módon karbantartott autó, ami milliós tétel. A műszaki vizsga a legdrágább a járművek között, és évente hatósági műszakin kell átesni.

„Nem fenékig tejfel a taxisok élete, mert a hétköznapok sokszor a vegetálásról szólnak, ismerte el a régi taxis. – Aki taxisnak akar állni, úgy készüljön, hogy havonta legalább három hétvégét és éjszakát fel kell áldoznia, ha bevételt akar, mert amikor más szórakozik, a taxisnak akkor éri meg dolgozni.” – mondta Répás Boldizsár.

Kaposváron, tudomása szerint, 100-105 engedélyt adtak ki, és legalább 80-90 ember keresi a kenyerét a személyszállítással. Ez soknak mondható, és felhígult a szakma, ezért a taxisok közül többen sürgették, hogy létszámstopot vezessenek be ezen a területen.

Kevesebb a cég, több az egyéni taxi

A taxizás növekvő népszerűséghez az is hozzájárult, hogy a belépési küszöb még így is alacsonyabb sok egyéb szakmához képest, de hosszú távon nyereségesen működni már komoly kihívás, fogalmaz az Opten elemzése. Sokan nem is tudják venni az akadályokat és kihullanak a piacról. Ez ugyanakkor nem mindig jelenik meg a statisztikában, mert sok a passzív, vagy teljesen szüneteltetett egyéni vállalkozás.

A magas egyéni vállalkozói létszám mellett a cégek alkalmazottjainak száma stagnál. A cégek száma viszont csökken, mert a taxis piac koncentrálódik. A taxitársaságok összesített árbevétele 2018-ban 7 százalékos növekedést produkált az országos szinten. A taxis személyszállítással foglalkozó vállalatok közel 9 milliárd forintos nettó értékesítési árbevételről adtak számot 2018-ban, és ennek 65 százalékát a 10 legnagyobb vállalkozás hozta össze.

Forrás: sonline.hu