Kokainozott a volt magyar bajnok focista halálát okozó taxis

Kokainozott a volt magyar bajnok focista halálát okozó taxis
Megosztom

A taxisofőrről korábban már az is kiderült, hogy jogosítvány nélkül vezette az autót a baleset idején.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy kedd este baleset történt Budapesten, a Köki Terminál közelében, a ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton. A balesetről az MTI azt írta, hogy két autó ütközött össze, az egyik kocsi a szalagkorláton keresztül kirepült az úttestről és felborult. A balesetben egy férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Később kiderült, hogy a baleset halálos áldozata a Ferencváros korábbi magyar bajnok labdarúgója, a 38 éves Halgas Tibor.

Azóta pedig azt is tudni lehet, hogy a balesetet okozó taxi vezetőjének jogosítványa sem volt, ugyanis büntetőpontjai miatt bevonták azt. A taxisofőrt, aki szabálytalan előzés közben ütközött Halgas Tibor kocsijával, a rendőrség a kórházban őrizetbe vette.

Korábban arról írtunk, hogy az alkoholteszt eredménye negatív lett. Most viszont kiderült, a taxisofőr drogot fogyasztott, így okozott balesetet. hirdetés

A taxisofőr szervezetében ugyanis kokaint mutatott ki az elvégzett gyorsteszt – tudta meg a 24.hu.

A portál információi szerint a folytatólagos kihallgatása során a taxis elismerte a balesetért való felelősségét. Az ügyészség pedig már bűnügyi felügyeletet is indítványozott vele szemben, „ez a régi házi őrizetnek felel meg: azaz az ügyészség arra tett indítványt, hogy az őrizetben lévő sofőr ne hagyhassa el a lakhelyét és nyomkövetőt kelljen viselnie” – írja a portál.

A 24.hu értesülései szerint abban az esetben, ha a végleges szakértői vélemény megerősíti gyorsteszt eredményét, az őrizetben lévő taxist akár le is tartóztathatják.

Forrás: 24.hu