Főtaxi vs. 6×6

Főtaxi vs. 6×6
Megosztom

Mint ismeretes, az MTVA által kiírt közbeszerzési pályázatot a Főtaxi nyerte. A 6×6 taxi peres eljárásban vitatta az elbírálást. A privatkopo.hu anno így írt erről: „A második nekifutásra érvényesnek minősített tendert a Főtaxi nyerte. Mégpedig nem akármilyen körülmények között, ugyanis a két pályázó (a korábbi szolgáltató, a 6×6 Taxi, valamint a Főtaxi) az értékelés során egyforma pontszámot ért el, így sorsolással döntöttek a nyertesről, és a szerencse a Főtaxinak kedvezett.”

„Az előzmények nem voltak furcsaságoktól mentesek, hiszen az első, 2019. július 2-án közzétett hirdetményt – a 6×6 Taxi panasza miatt – az MTVA augusztus 9-én érvénytelenítette és kilenc nappal később újabb pályázati felhívást tett közzé. Az abban szereplő kritériumokat több ponton megváltoztatták az első kiíráshoz képest, amelyben még olyan paramétereket határoztak meg, amelyeknek egyedül a Nagy Elek érdekkörébe tartozó Főtaxi tudott (volna) megfelelni. A második, módosított pályázati kiírásban viszont már olyan elvárásokat határozott meg az MTVA, amelyek inkább a 6×6 Taxi sikerét vetítették előre. „

” Nem kis meglepetést okozott a taxistársadalomban, hogy a benyújtott pályázatok értékelése „döntetlen” eredményt hozott, azaz a két vetélytárs, a 6×6 Taxi és a Főtaxi egyforma pontszámot ért el. Ezt követően sorsolással döntöttek a nyertesről. A szerencse a Főtaxinak kedvezett, így Nagy Elek társaságáé lett a félmilliárd forintos megbízás. Legalábbis jelen állás szerint. „

Akkor ez az sms üzenet ment ki a 6×6 taxi dolgozóinak:

„MTVA pályázat! Fontos!

Tisztelt Kollégák! Tájékoztatunk Benneteket, hogy az MTVA taxi szolgáltatásról szóló közbeszerzési pályázata a mai napon lezárult. Társaságunk minden jogszabálynak és pályázati előírásnak megfelelő szakmai anyagot nyújtott be az ajánlatkérőnek. Délután megtörtént az eredmény kihirdetése, sorsolás formájában, amelynél nem Társaságunkat hirdették ki nyertesnek. Fontos, hogy tudjátok, a pályázat során súlyos eljárási hibákat tapasztaltunk, ezért megítélésünk szerint kizárólag a 6×6 Taxi által benyújtott anyag felel meg a pályázati előírásoknak, ennek értelmében a legmagasabb szintű jogorvoslati kérelemmel éltünk a Közbeszerzési Döntőbizottság felé. Ezt már korábban megtettük, még a sorsolás előtt beadtuk a kérelmünket a Hatósághoz. A törvényi kereteken belül továbbra is mi szolgáltatunk az MTVA felé, és várjuk a számunkra kedvező pozitív visszajelzést. Minden fejleményről természetesen értesíteni fogunk Benneteket.

Köszönettel, Vezetőség”

Nos, meglátjuk, hogy mennyire rengeti meg ez a 6×6 céget, és mennyire erősödik még tovább a Főtaxi.

Taxis Terka