Kivégeztetné apja gyilkosait a ’98-as taxisgyilkosság áldozatának fia

Kivégeztetné apja gyilkosait a ’98-as taxisgyilkosság áldozatának fia
Megosztom

Egy embert öltek meg, de egy egész család életét tönkre tette az a gyilkos pár, akik még 1998 januárjában gyilkoltak meg brutális kegyetlenséggel egy taxisofőrt, mindössze azért, hogy ellopják tőle aznapi bevételét, 12 ezer forintot.

Az üggyel akkoriban kiemelten foglalkozott a sajtó, az évek alatt elcsendesedtek a hírek, ám a Szegedi Törvényszék két héttel ezelőtti bejelentése ismét feltépte a régi sebeket, kiderült: az életfogytiglani börtönre ítélt S. Zoltánt feltételesen sem engedik szabadlábon.

A Borsnak most több mint húsz évvel a történtek után nyilatkozott István, az áldozat fia, aki a történtekkor még csak 12 éves volt. – Nagyon sírtam azon az estén, amikor a rendőrök értesítették édesanyámat a hírrel. Másnap reggelre elfelejtettem, azt hittem, hogy csak egy rossz álom volt, de az iskolában mindenki sajnálkozni kezdett. Akkor jöttem rá, hogy nem álom volt, amikor szembesítettek a történtekkel –mesélte a lapnak a ma már 33 éves férfi, aki a mai napig úgy gondolja, kivégzést érdemelnek az édesapja gyilkosai. Mint mondta, akkoriban a családjával közösen még aláírásokat is gyűjtöttek a halálbüntetés visszaállításáért.

A Forró Nyomon c. bűnügyi sorozat 1998 februári adásában részletesen foglalkoztak az egy hónappal korábbi tragédiával. Mint kiderült, a taxis 800 forintot kért a fuvarért, a kapott ezrest egy kis köteghez tette, majd zsebre rakta. H. K. erre könyökkel arcon vágta, S. Zoltán pedig hátulról fojtogatta. István minden erejével próbált ellenállni, de esélye sem volt. Végül kihúzták a kocsiból, s kegyetlenül halálra rugdosták. Az áldozat, vagy ahogy a taxisok egymás között hívták, az „590-es” temetésén több ezer kollégája vett részt.

Forrás: blikk.hu/kép: northphoto