A boszorkánykonyha rejtelmei…

A boszorkánykonyha rejtelmei…
Megosztom

Bár taxiról nem esik benne szó, ha már előző cikkünkben előkerült a BKIK és Nagy Elek, akkor érdemes az ott leírtak tükrében megnézni ezt a ma reggeli anyagot.

Azért beidézzük, ne kelljen keresgélnetek:
A Kamara és a Főtaxi első embere Nagy Elek. Vajon milyen javaslatot fog tenni? Mindent meg is tesz az újraválasztásért. A 6-os Közlekedési Osztály Elnökének kit is választatott meg? Reich “vamzer” Ádámot. Úgy, hogy 50-60 közötti Főtaxis helyett fizetett 20 ezer forintos tagdíjat, hogy szavazzák meg vamzer urat. Itt azért nagyot hibázott, mert ezt is ki derítettük. Ez pedig bűnszervezetben elkövetett választási csalás. Persze a feljelentés meg lesz téve. Kell neki az Elnöki poszt,mert különben ugrik a reptér. Bár a repteret mindenképpen bukja, csak még nem tudja. Az már csak hab a tortán,hogy mint az érdekképviselet elnöke, a reptéren vereti és zsidózza a taxisokat.

Azért ezen a kis videón jól látható saját nagyságának és zsenialitásának hangsúlyozása, valamint önmaga fontos szerepvállalása, azaz az egyes szakmák „érdekképviselete” a hatóságok felé. Mondjuk arról elfelejtett szót ejteni, hány taxisnak fizette be az emelt – szavazati jogra biztosító – tagdíjat.

Taxis Tivadar