Rottyon a reptér

Rottyon a reptér
Megosztom

A 210 férőhelyes parkoló, melyet a Budapest Airport biztosít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljánál a taxisoknak, csúcsra jár. A területet 60-40 %-ban használhatja a repülőtér szerződött partnere, a Főtaxi és más budapesti taxi társaságok járművei. Jelenleg arról tudósított kollégánk, hogy csúcsra jár a parkoló, tele van, zömében Bolttal és Főtaxival. Kérdés, az arányok megvannak-e, mármint a szerződés szerintiek, és számolja-e ezt valaki.

Esélyes, hogy nem, ahogy az elhíresült 5ök videóin is látható, hogy a szekusok sem foglalkoznak a Boltosokkal, inkább gyengéden terelgetik őket.

Ezzel szemben a kolléga – kis időre leparkolva az Üllői úton – megszámolta az utassal kifelé haladó taxikat. Röpke tíz perc alatt ötven taxiból 38 volt Bolt utassal, négy cégen kívüli utassal, három City utassal, egy Budapest és egy Tele 5 üresen és három Főtaxi üresen.

Mivel ma a Kormány bejelentette, hogy a karantén alá vont észak-olaszországi régiókból már nem jönnek repülőjáratok, emellett nagyon sok légitársaság drasztikusan csökkentette járatainak számát, a távol-keleti gépek már jó ideje nem jönnek, rossz idők köszöntenek a Főtaxira. Is. Főleg, hogy a Bolt általuk innovatívnak nevezett, szerintünk erősen erőszakos kampányaival temérdek utast vett el tőlük.

Egy hónapja még csak a kínai gépek offolása fájt, ma már a nem kevés olasz járat, meg a Lufthansa járatcsökkentése. Holnap mi fog?

Zárójelben: Tudjuk, hogy a Bolt még lánykorában, Taxifyként megkapta a hazai, betiltott Über teljes adatbázisát. Külön érdekesség, hogy azokban az országokban, ahol hivatalos taxiként üzemelhet csak, ott Bolt a neve a cégnek, ahol lehetősége van Über-utódként is dolgoznia, mert az Über nincs betiltva, ott még mindig Taxify néven dübörög, ellenben mindkét esetben a gép leszállásakor kapja az üzenetet az utas, hogy a cég elérhető az érkezési országban. Így egyre több külföldi őket rendeli már a gép landolásakor.

Nem véletlen tehát, hogy a Főtaxi megbízottjai komoly területfoglalási akciókba kezdtek már korábban a város területén. Várható, hogy ez a területfoglalás a turistaforgalom jelentős csökkenésével tovább fokozódik majd.

Taxis Terka