A koronavírus nem rólad szól

Taxisoknak (is) kötelező olvasmány.
Olvasd, értelmezz, gondolkodj!

Mindig is azt hirdettem, hogy hamis biztonságban élünk. Mindenkinek azt mondogattam: ha egy helyről kapod a fizetésed, nem vagy biztonságban – hiszen, ha azt felmondják, akkor nincs semmid. Két hete azért nem tudtam válaszolni arra, hogy mivel foglalkozom, mert annyi mindent csináltam, ma meg már azért nem, mert minden projektem leállt. Az összes munkám vagy a rendezvényszervezés vagy az utazás iparágában működött. Ezeket csapta arcon először a koronavírus. Kevesebb, mint két hét alatt esett össze minden, ami meghatározta az életem ritmusát, az életstílusomat és az egy éves terveimet. Kb. három napja pedig megváltozott az üzenetem is, amit 10 éve tűztem ki magamra: az, hogy ha szeretnéd, utazz. Sokan vagytok kíváncsiak a véleményemre, és bár gondolkoztam azon, hogy van-e bármi hitelem ebben a témában, arra jutottam, hogy megosztom veletek azt.

A “paráról” és a tudatlanságról

A chiangmai-i éjszakai piacon sétáltunk pár nomáddal január közepén. Josh-sal az egész estét átbeszélgettük, amikor eltüsszentettem magam. Ő hátrafordult és azt kérdezte viccelődve: „Koronavírus?” – Visszakérdeztem: “micsoda?“ Szkeptikusan nézett rám, mintha azon csodálkoztam volna, hogy a föld valójában kerek. “ Nem hallottál még róla? Kínában van valami vírus, ami elég erősen terjed”. Ezek után már mással beszélgetett, nem velem. Szerintem nem a tüsszentés miatt, hanem mert nem voltam jól informálva.

Persze elkezdtem utánajárni egy kicsit a dolognak, de még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a járványnak.

Pár nappal később jöttem haza, Dohán keresztül, ahol talán egy kicsivel több ember volt maszkban, de ezt Chiangmai után már megszokta a szemem – ott ugyanis, aki beteg, hordja.

Aztán, amikor a bátyámmal találkoztam, az volt az első kérdése, hogy “hoztam-e egy kis koronavírust”.  “De hát az még nincs Thaiföldön, csak Kínában” – néztem teljesen hülyének, miközben azt gondoltam, hogy egy csöppet túlreagálja a dolgot.

Sajnos úgy néz ki, tévedtem.

Aztán  teltek a napok, és ahogy ti is tudjátok, a média megtelt koronavírusos hírekkel.

És itt jött be valami, ami nagyon fontos. Valami, ami most jelenleg eldönti, hogy mi lesz a kimenetele ennek a vírusnak itt Európában: a félelem és az arra történő reakciók.

A félelemről

Először azt szeretném tisztázni, hogy a félelem nem egy rossz dolog. Sőt. A legutóbbi YProjecten pont arról beszélgettünk, hogy ez igazából egy nagyon hasznos érzelem. Arra késztet minket, hogy alaposan átgondoljuk a lehetőségeinket és a következő lépéseket, teendőket. Ez az érzés az, ami miatt igazából túl tudunk élni.

A félelem az, ami miatt a hajós ki mer menni a tengerre, mert tudja, hogy segít neki a felkészülésben. És persze, vannak azok, akiken lehet nevetni (mondjuk minek?), akikben annyira elharapódzik a félelem, hogy az már nem egészséges. Ez az ember pánikol. Viszont sajnos nem ő lesz a vesztünk, hanem az, aki annyira nem tud megbirkózni a saját félelmével, hogy az egészet egy viccnek tekinti. Médiahisztinek hívja az egész koronavírus ”parát”, és nagy mellénnyel olyan tippeket osztogat, hogy mossuk meg a kezünket… köszönjük Emese.

Hogy miért gondolom őket nagyobb gondnak? Mert ez járvány nem hit kérdése, hanem egy csapatjáték. Addig, amíg a szkeptikusok azon gondolkoznak, hogy mi a túlkapás és mi nem, ez a járvány jön. Nekem annyiból volt szerencsém, hogy hamar elért, hiszen vállalkozóból munkanélküli lettem egy csapásra. Hamar megéreztem a saját bőrömön – még ha szerencsére egyelőre még csak átvitt értelemben. Pont ezért hamar feltettem a kérdést, hogy na de akkor mi ez az eszeveszett nagy pánik. Mert az, hogy ezt a média generálja, nekem sosem ment le torkorom, mint magyarázat. Azért vettem komolyan a híreket, mert az országok úgy reagáltak a vírusra, ami nekik anyagilag nagyon nem érte meg. Rövidtávon.

 Nekem már ez a pár nap is nagyon sokat tanított rólunk, emberekről és a társadalomról.

Helló Ego

“Meghalok? Nem! Akkor nem érdekel!” – Nagyjából ez az alaphozzáállás olyanoktól, akik még mindig azt gondolják, hogy a korona vírus “ fel van fújva”. Azok, akik ezzel jönnek, meg azzal, hogy az influenza több halált okoz, mint a koronavírus, sajnos nagyon károsak az egészségre. Ők lesznek azok, akik nem mennek karanténba, mert “csak két napot töltöttek Barcelonában, és ugye mosták a kezüket rendszeresen”. Ők azok, akik a mai számokat nézik, és nem veszik hozzá a tegnapiakat. Nem tendenciában, következményekben gondolkoznak, hanem próbálják menteni a menthetőt: az illúziót, hogy minden rendben van, és nem kell semmit sem változtatnunk az életünkön.

Felmerül bennem, hogy le kell-e írnom: de látok még mindig sok embert, aki nem érti, hogy mi a baj a koronavírussal. És hát, ez a lista még közel sem végleges. Ajánlom ezeket a cikkeket olvasásra.

1. Sok helyen már exponenciálisan terjed: https://www.youtube.com/watch?v=Kas0tIxDvrg
2. Még így is viszonylag magas a halálozási arány (nem a szám, kedves influenza-hívők)- jelenleg 3.8% Európában.
   
3. Szintén magas azoknak a száma, akik kórházi kezelésre, lélegeztetőgépre szorulnak:
   20% -kerül kórházba, 5% intenzívre, 1% lélegeztetőgépre. (A forrást még ellenőrzöm, ha valakinek van naprakész, kérem, küldje el. )
   
4. Az immunrendszer gyógyítja és nem az orvosok, tehát csak tüneti kezelést tudunk adni a betegnek. 
5. Még mindig nem ismerjük, nincs védőoltás, sem pedig elég adatunk arról, hogy hogyan viselkedik.
6. Hosszú a lappangási ideje, és közben is fertőz. Tehát a hőmérőzés sem segít a reptereken és egyéb magas forgalmi helyeken. 
7. Úgy néz ki, hogy a tavasz sajnos nem fog segíteni – ez szerintem a legrosszabb hír mind közül.
8. Sokkal több a beteg, mint amiről tudunk, ez pedig a jelenlegi számokat (halálozás, felgyógyulás, terjedés…) is befolyásolja.

Igen, a helyzet nagyon ijesztő, és erre mindenki máshogy reagál. Jogosan félünk, ezt nem szabad elbagatellizálni, sem pedig hagyni, hogy a pánik eluralkodjon rajtunk. 

A koronavírus egy csapat-“játék”

Tegnap összevesztem egy holland barátnőmmel, mert Spanyolországába tervez utazni egy olyan ismerősével, aki titkolja a hatóságok elől, hogy lázas és köhög. Mind a ketten értelmiségiek. Miután felelőtlennek hívtam, és kifejtettem a véleményem arról, hogy mennyire nem tartom jó ötletnek most ezt az utazást, annyit mondott, hogy a kormánya még nem tiltja az utazást, és hogy egyezzünk meg abban, hogy nem értünk egyet, és más a véleményünk. 

Ha arról vitatkozunk, hogy valaki szerint a drum and bass nem zene, akkor le lehet ennyivel zárni. Viszont a koronavírus egy csapatjáték. 

Nem csak arról van szó, hogy te túléled-e, hanem hogy azok, akiknek átadod, bekerülnek-e a kórházba, terhelve ezzel az amúgy sem túl stabil egészségügyet, és még mélyebb pontra lököd-e ezzel a már most is katasztrofális gazdasági jövőképet. 

Úgy tűnik, az embereknek nem megy a közös fejjel való gondolkozás. A nyugati államokban nem kapkodják el az intézkedéseket, pedig versenyt futunk az idővel. 

Mindenki Kínára mutogat, hogy ott már jönnek ki a betegségből. Igen, de ők 444 esetnél már teljes karantént hirdettek, nem lehetett kimozdulni hónapokig a lezárt területről.
És erre jön a kulturális különbség.

A nyugati országokban még a koronavírusinak is jogai vannak (Andris barátom aranyköpése).

Egyszerűen erősebb a szabadságjog és az individuális hozzáállás. Emiatt van az, hogy a keleti blokkban már tizen-egynéhány esetnél is határokat zárnak le, korlátozzák a gyülekezési jogot. Mert mi még talán könnyebben vesszük tudomásul, ha a szabadságunkat szabályozzák, vagy elveszik. 

Volt olyan állítás, hogy ez azért történik, mert mi igazán nem engedhetjük meg, hogy 3 embernél is több kerüljön a jelenlegi egészségügyi “rendszerbe”, de nem tudom, melyik nyugati ország tud majd új kórházakat építeni olyan tempóban, mint Kína tette. 

Ezért azt mondom, gőg helyett, ha tényleg “idegesít a koronapara”, akkor most nézz szembe a saját félelmeddel. Nem, a következő hetekben, hónapokban, nem csak saját magadra kell gondolni, hanem a közösségre is, ahol élsz. Ismétlem, nem arról van szó, hogy te megbetegedsz, hanem arról, hogy ha nem változtatsz az életstílusodon ma, akkor másokat fertőzhetsz meg. Nem mindig rólad van szó.

Szóval itt a felelős döntések gyűjteménye (azon felül, hogy mossunk gyakran kezet és együnk gyümölcsöt, Emese):

• Ha azon gondolkozol, hogy utazz-e vagy sem, a válasz NEM.

És ezt egy olyan embertől hallod, aki eddig az utazásból élt, szóval hidd el, szívem szerint nem ezt mondanám. De ezt a vírust az utazók terjesztették el. Nem zárták be egy kis dobozba és dobták át ide Európába, hanem rajtunk, utazókon jött át Kínából. Ezért ahhoz, hogy minél hamarabb megfékezzük, egy ideig le kell mondani minden utat. Mindegy, hogy ahova mész, ott nincs járvány, mert lehet, hogy te leszel az, aki tünetmentesen kiviszed. Egyelőre nincs teljes határzár, ami azt jelenti, hogy felelőtlen emberek, még mindig utaznak. Olyanok, akik voltak erősen fertőzött területen, ahol még nem vezették be a teljes határzárat vagy a karantént, és arra gondolnak jó ötlet ilyenkor repülőre ülni. Na, velük fogsz találkozni a reptereken.

• Ha rendezvényeket szervezel, közösségi összejöveteleket, itt az idő, hogy lemond azokat. Igen, akkor is, ha nincsenek 100-an. Köszönjük mozik, a “helyes példamutatást”. Ez nem a kiskapuk időszaka. 
• Gondold át, hogy a vállalkozásod segíti-e vagy rontja-e a helyzetet. Pl., ha utazásszervező, táncoktató, jógastúdió tulajdonos vagy, itt az ideje, hogy egy kicsit kényszerszünetre menj. #weareinthistogether
• Ha voltál súlyosan fertőzött országban (több, mint 400 ember jelentett beteget), akkor automatikusan menj önkaranténba 14 napra. Mostani számok:
  

• Ha tudod, hogy olyan emberrel találkoztál, aki volt a súlyosan fertőzött területen és mégis volt akkora egoista, hogy nem ment önkaranténba, akkor limitáld a találkozóidat, és mindenkivel tudasd, hogy mi a szitu, megadva így nekik a lehetőséget, hogy nemet mondjanak a veled való találkozásra. Persze csak akkor, ha az illetővel 15 percnél több időt töltöttél 1 méternél közelebb, esetleg volt személyes érintkezés. Ha ő jól van 14 nap elteltével, akkor te is szabadulsz, szóval tartsd vele a kapcsolatot. 
• Ha a kormány döntést hoz, ne keresd a kiskapukat… (megint: mozik, szégyelljétek magatokat!)
• Ha minden információ ellenére az a véleményed, hogy ez az egész egy túlkapás, – legyen igazad – soha ne hangoztasd ezt a véleményed nyilvánosan. Tudom, hogy nehéz, de kérdezd meg magadtól, hogy mi van akkor, ha nincs igazad. Én megtettem: ha nincs igazam, és nem akkora veszély a vírus, akkor csak kicsit megijedtem, és hamar minden visszaáll a helyére,  a gazdaság megszívja nagyon, de megint dolgozhatok, és elkezdhetjük visszaállítani a rendet.  Nyilván érzelmileg könnyebb túlkapásnak minősíteni a jelen helyzetet, de sajnos veszélyes is.

Optimistán álmodunk, pesszimistán tervezünk

A valóság az, hogy nem tudjuk, hogy mi következik. A sok utazás miatt, én már ehhez hozzászoktam, sosem tudod, hogy mi jön, szóval szeretném veletek megosztani azt, ami eddig segített, ha félelmetes helyzettel álltam szemben.

1. Optimista álmodás
   Nagyon remélem, hogy az itt linkelt cikknek lesz igaza, és ez az egész vírus jó lesz arra, hogy újraélesszük a Földet, átrendezzük magunkat, még talán azt is megtanuljuk, hogyan vigyázzunk egymásra és a közösségünkre. Felértékeljük a kapcsolatainkat, és … kevesebbet leszünk a monitorok előtt, mert a karantén alatt kicsit kiégünk. Azt is remélem, hogy ez minél hamarabb be fog következni.
2. Pesszimista tervezés

A kettő összefügg, vagyis, ha minél hamarabb azt szeretném, hogy vége legyen, akkor minden tőlem telhetőt meg kell tennem azért, hogy ezt gyorsan megtörténjen. Vagyis nem bagatellizálom el a helyzetet, mert az lassítani fogja a megoldást. 

• Fel kell készülni egy, akár több hónapos karanténra

Ez nem azt jelenti, hogy 4 hónapnyi élelmet halmozok fel, csak pár hetit. Ez azért fontos, hogy ne terheld le a rendszert most, és másnak is maradjon. Ha már itt tartunk, a kézfertőtlenítőből sem 100-at veszek, mert ugyanolyan fontos, hogy másnak is maradjon. Nem csak a saját immunrendszeremre gondolok…

• Folyamatosan figyelem a helyzetet, nem dugom a fejem a homokba…
  • …mint ahogy ezt sokan javasolják.  Megfigyelem, hogy melyik a hiteles forrás, és melyik nem.
  • Egészségüggyel kapcsolatban egyelőre a WHO-nak hiszek, semmilyen Facebook posztot nem veszek készpénznek.
  • Nem csak a címeket olvasom el, hanem a tartalmat is! Ez utóbbi nagyon fontos, egy click-bait világban. A számokat, tendenciákat ezen az oldalon figyelem naponta. 
• Végignézem az anyagi tartalékaimat, minden luxus kiadásról lemondok egy darabig

Csökkentem a kiadásaimat, ami tudom, hogy szörnyű a gazdaságnak, de mivel nem tudom, hogy mennyi ideig tart ez a helyzet, sajnos át kell állni a spórolásra, amíg a számok nem mennek felfelé. 

• Mentális haditervet készítek arra az esetre, ha itthon kell maradnom: 

Figyelek mentális egészségemre is (szoktam depresszióval küzdeni, ezért nálam különösen fontos, hogy előre felkészüljek mentálisan is a változásra). Mi az, amivel le tudom magam foglalni, hogyan, és miből tudok pénz teremteni. Limitálom a sorozatfogyasztást, berendezkedek itthoni sportoláshoz. Azon vagyok, hogy meglegyen a napi dopamin adagom, hogy valamit elértem. 

• Szüleimmel folyamatosan tartom a kapcsolatot, együtt találjuk ki, hogyan reagáljunk majd a teljes karantén idején. Már van tervünk, de ezt még nem publikálom addig, amíg a kormány javaslatát nem hallottam erre az esetre. 

A közösségekben, ahova járok, én vagyok az, aki ”túlparázza” a dolgokat. Ez azért van, mert engem érintett személyesen először a koronavírus – vagyis az én üzleteimet húzta be leghamarabb – és már hetekkel ezelőtt azt mondogattam, hogy fel kell készülnünk arra, hogy nem fog úgy folytatódni az élet, ahogy megszoktuk. Én azt kívánom a legjobban, hogy ne legyen igazam. Hogy május elsején fröccsözzünk sokan a barátaimmal, akik szétszívatnak majd, hogy írtam egyszer ilyen cikket és mindenkire a szívbajt hoztam. 

Tudjátok, hogy szeretek álmodozni…

Viszont addig, amíg a számok felfelé mennek és nem lefelé, mindenkit megkérek, hogy bátran nézzünk szembe a saját félelmeinkkel, és hitelesen reagáljunk arra: ne bagatellizálással és ne pánikkal. Alázat, felelősség, együttérzés és közösségi gondolkozás az, ami a csapatmunkát jellemzi. És ez most az.

(Forrás: backpacker.hu)