Lehet újragondolni a taxis szakmát

Lehet újragondolni a taxis szakmát
Megosztom

Hosszú hetek óta zárva vannak a szórakozóhelyek, a plázák, a színházak. Külföldi vendégnek, belföldi turistának idén alig láttuk nyomát, és már annak a kevésnek, amelyik ide tévedt, annak is elmosta a lába nyomát az eső.

Most bejelentették ugyan, hogy nyithatnak az éttermek, kávéházak, de nem Pesten, ugyanis a főpolgármester még a múltkori kormányülésen azt kérte, hogy május közepéig a fővárosban ne legyenek enyhítések. Szóval szép fővárosunkban élet még legalább két hétig nem lesz.

Sőt, utána sem, mert idén minden bulika, fesztivál, Pride és miegyéb elmarad.

Gulyás Gergely csütörtökön bejelentette, hogy a kormány augusztus 15-ig megtiltja az 500 főnél nagyobb tömegrendezvények megtartását. A bejelentésre hosszú ideje várt a komplett élőzenei piac, de ez azt is jelenti, hogy elmarad idén a Sziget Zrt. összes fesztiválja (Sziget, Sound, Volt), és a nyár utolsó heteiben túlkínálat lehet zenei rendezvényekből.

Nemrég az Index írt arról, hogy a Budapest Park és más koncert-, illetve fesztiválszervezők is azért kerültek nehéz helyzetbe, mert az előre kifizetett külföldi fellépőik koncertjeit addig nem tudták vis maior helyzetre hivatkozva visszamondani, ameddig nincs konkrét kormányhatározat. Ez most megtörtént, ami azt jelenti, hogy mostantól nincs jogi akadálya hivatalosan is lemondani a már leszervezett koncerteket és visszakérni az esetleges előlegeket.

Ami viszont legalább ilyen fontos, hogy eldőlt számos, eddig kérdőjelesnek számító hazai fesztivál sorsa. Az augusztus 15-i feloldási dátummal az eredeti formájában biztosan nem rendezik meg a

  • a Sziget Zrt. három nagy fesztiválját (Volt, Balaton Sound, Sziget),
  • több nagy vidéki fesztivált (Campus, Művészetek Völgye, Ördögkatlan, valamint a korábban bejelentett Rockmaraton, EFOTT, Fezen és Bánkitó), de elmarad a nagy nemzetközi goabuli is Ozorán,
  • még mindig kérdéses az idei Kolorádó, amit ugyan áttettek egy késő augusztusi időpontra, de még pont belecsúszik a tiltásba.

A Sziget Szervezőiroda közleményben megerősítette, hogy a döntés tényleg azt jelenti: 27 év után először nem lesz idén Sziget, ahogy elmarad a Volt Fesztivál és a Balaton Sound is.

Kádár Tamás főszervező szerint most mindenekelőtt ki kell alakítani az elővételes jegyvásárlók számára az optimális megoldást, legyen szó a jegyek jövő évi felhasználhatóságáról vagy a visszatérítés menetéről. 

Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, és ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe – nyilatkozta Kádár, aki szerint hiába egyeztetnek régóta a kormányzattal egy esetleg segítségről vagy mentőcsomagról, egyelőre nem sikerült konkrét eredményre jutni.

A Művészetek Völgyét idén tartották volna meg harmincadik alkalommal, de ez is elmarad. A fesztivál honlapján viszont azt írják, hogy Völgyhétvégéket vezetnek be, vagyis szeptembertől négy hétvégén át tartanak majd programokat Kapolcson és környékén. Részleteket (dátumot, helyszínek, programok) egyelőre nem írnak, de a már megvásárolt belépőket fel lehet használni ezekre az őszi eseményekre. Hasonló koncepciót jelentett be az Ördögkatlan is, amely idén hivatalosan elmarad, de október 22. és 25. között szeretnének tartani egy hosszú hétvégés, Ördögkatlan-napok típusú eseményt.

A Művészetek Völgye 2019-ben
A Művészetek Völgye 2019-benFotó: Huszti István / Index

Egyelőre képtelenség előre megmondani, mennyire döntött jól például a Fishing on Orfű, hogy a nyár utolsó hetére tolták a fesztivált, de a jelenlegi helyzet szerint megtarthatják a rendezvényt augusztus 26. és 29. között, hacsak nem dönt úgy a kormány, hogy meghosszabbítja az augusztus 15-i dátumot.

Az már más kérdés, hogy lehetséges, augusztus 15. után egymást ütik majd az országos tömegrendezvények, hiszen megtarthatják a B. My Lake – Strand Fesztivál kombót Zamárdiban augusztus 19. és 22. között, 26. és 29. között pedig a Szegedi Ifjúsági Napokat és a veszprémi Utcazene Fesztivált. A Strand Fesztivál a Facebookon már jelezte is, hogy idén azon dolgoznak, hogy megtarthassák az eseményt még nyáron.

Az egész nyarat lefedő Nagyon Balaton programsorozat nagy részét viszont le kell fújni. Nem lesz Paloznaki Jazz Piknik és Veszprémfeszt sem a korábban meghirdetett formában.

A Budapest Aréna nagykoncertjei elmaradnak vagy átkerülhetnek új időpontra, a mostani helyzet alapján ez többek között a System of a Down, Nick Cave, a Korn, a Judas Priest, Daddy Yankee és a Kiss koncertjeit érinti, a helyszín honlapja szerint azonban már új időpontot keresnek a Pearl Jamnek, Harry Stylesnak és Celine Dionnak is. Úgy néz ki, hogy Alanis Morrisette október 12-i koncertjét rendesen megtartják. A Budapest Park esetében elmaradhat vagy új időpontot keresnek többek között a Deftones, a Scooter és a Morcheeba fellépésének. Szeptember 2-re meg van hirdetve az amerikai Pixies fellépése is, azonban Amerikában most annyira kiszámíthatatlan a helyzet, hogy talán még ősszel sem jutnak el odáig, hogy egyáltalán átrepüljenek Európába turnézni.
(index.hu nyommán)

Esélyes, hogy a Hungaroring sem kerül megrendezésre, szóval ideje újragondolni a komplett hazai taxis piacot. Aki még mindig azt harsogja, hogy a hazai utasokból szépen eléldegél az egykori 7000 fővárosi taxis, az vagy hülye, vagy hazudik. Ugyanígy hazudik (vagy hülye) az, aki szerint a szórakozóhelyek, a fesztiválok, a koncertek, a rendezvények nélkül azért dübörögni tud majd a taxis piac.