Eltűntek a pesti taxik

Eltűntek a pesti taxik
Megosztom

Jó reggelt! Észrevette a nagyvilág, vagy éppen most nincs más hír, és szinte minden média megosztotta, hogy 80-90 %-kal csökkent a fuvarok száma a fővárosban, sőt, azt is észrevették, hogy ennek következtében jóval kevesebb taxi szaladgál az utakon. Mondjuk az ország többi részén is, más városokban is, de nem baj.

Mondjuk mi már pont 2 (+egy kevés) hónapja ezt fújjuk, de sebaj. Azért hozunk nektek egyet a szövegében kb. megegyező cikkekből, a többire rákereshettek, ugyanezt írják. Szóval: jó reggelt!

Azért arról elfelejtettek tudósítani, hogy ha nem lenne a nyakunkon ez az ordenáré ócska taxis rendelet, nem lenne a nyakunkon a tizenegy, még ebben a szar helyzetben is a saját zsebét tömő, a sofőrjeiről még öt bőrt lenyúzó fuvarkufár, akkor nem ülnének ekkora, a fejet lassan elborító trágyalében a taxisok.

De hát miért is foglalkozna ezzel bárki is, ha ez a mazochista bagázs még az éhségtől félájultan is betérdel a kufárok, a magukat érdekvédőnek álcázó egyéb csürhe elé, és kéjesen üvölti, hogy „üss, domina, üss!” Hurcibáljátok csak a kajacsomagokat, meg a pörköltet nokedlivel. Megérdemlitek! Aztán ha majd enyhítenek a korlátozásokon, visszaállítják az eredeti rendet a szent és sérthetetlen fuvarkufárok, akkor kezdjetek el gondolkodni azon, hogy a szakértők (nem, nem magunkra gondolunk) által megjósolt egy-másfél éves lassan felfelé vánszorgó gazdaságban vajon mire lesz elég a napi 38,5 óra talpalás. Már csak úgy a rendeletek által a nyakatokba rakott kiadások és a fuvarkufárok „nekünk minden jár” alapú díjazásán felül.
Álmélkodva figyeljük, hogy pár facebook csoportban milyen reménykedő hangok hallatszanak a korlátozások utáni felfokozott várakozáso kjegyében. Végül is álmodozni ér, csak nehogy felébredjetek, és hugyos bili helyett jó nagy szarba érjen a kezetek.

Az véletlenül se jusson eszetekbe, hogy most majd, az éledező, átalakuló világban talán lehetne tenni. Nem értünk. Magatokért.

És akkor jöjjön a pénzcentrum.hu szösszenete:

Több ezer taxi tűnt el Budapestről: nem sok jóra számítanak az érdekvédők

Ötezer taxi tűnt el Budapestről a járvány kitörése óta: aki mégis rója az utakat, az a veszteségeit csökkenti. A fuvarszámok 80-90 százalékot estek, és a nyár sem sok jót tartogat.

Munkanapokon a korábbi 7 ezer helyett nagyjából 2000-2500 taxi közlekedik Budapesten, a fuvarszám 80-90 százalékkal esett vissza a koronavírus-járvány kezdete óta.Akik a vészhelyzet ideje alatt tovább dolgoznak, nem azért teszik, mert extra bevételre számítanak, hanem azért, hogy csökkentsék a bevételkiesésüket, a folyamatos vállalkozói és taxi-üzemeltetési költségeiket – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a 24.hu-nak.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke pedig arról beszélt: a tömeges home office és a repülőtéri fuvarok kiesése mellett az is tetézi a bajt, hogy elmarad a Sziget Fesztivál és a Forma-1-es Magyar Nagydíjat ha meg is tartják, nézőket akkor sem engedhetnek be.