A változás szele lengedez?

A változás szele lengedez?
Megosztom

Valljuk be, elég unalmas, hogy mindig ilyen rohadtul igazunk van. Megírtuk már párszor, hogy tarifacsökkentésre játszanak, hát íme, most már nem csak a BKK levelét tudjuk idecitálni, meg Pásztor Gáborunk agyrohamát, de a fél magyar média erről rikácsol, azaz arról, hogy a körutat, a rakpartot és az Üllői utat hazavágó Karácsony Gergely vezette főváros a taxis tarifák csökkentésében látja a visszaesett forgalom élénkítésének lehetőségét.

Teszi persze mindezt úgy, hogy arra hivatkozik, majd ettől élénkül a forgalom, és már nem csak Rozi mamit visszük haza ezer forintért a piacról, vagy Józsi bácsit az esztékából ugyanennyiért, de csak ilyen fuvarok lesznek, meg a több tízezret a bulinegyedben elivó, de „ötszázért-vigyél-már-haza” hipszter kölykök is jönnek dögivel. Mert jó dolog egy kényelmi szolgáltatást a békávé járatok szintjére zülleszteni, aztán majd jöhetnek a csövesek is, a kocsiba hugyozók, mert miért ne. A négyes-hatoson és az egyesen úgyis ez a módi, most majd a többmillás, menő, de zöld autókat szarják szét a csövik, és a csövessé aljasult hipszterek.

Persze mindezt úgy találta ki a főváros, és úgy kommunikálja a BKK, hogy a terheken eszük ágában sincs csökkenteni. A drosztdíj is olcsóbb lesz? Hát nem! Sőt, szüntetik meg a drosztokat, persze teljesen véletlenül a zömében rikácsoló ellenzéki kerületekben, ahol is már most rebesgetik, hogy parkoló lesz belőlük. A vonatkozó rendelet szerinti drosztdíj/droszt szám arány nem nagyon érdekli a derék döntéshozókat. De hát kell a még több parkolóhely, és persze a drágább parkolási díj, hogy behozzák a két-három-sok havi kiesést, amit a szemét Zorbán a nyakukba vert az ingyenes paskolással. Szóval a taxis fizeti a drosztdíjat, csak éppen droszt már alig lesz a végére, és helyette parkolhat a helyén drágább árért.

Az iparűzési adó vajon csökkenni fog? Hát nem! A biztosítók KGFB biztosítási kartellezése meg fog szűnni? Hát nem! Olcsóbb lesz a teljesítmény adó? Hát nem!

Azért a sok-sok havi kiesés után – ki tudja meddig tart még a pangás – autó korhatárt nem emelnek, mert a semmiből is termelje ki a taxis az új autó árát, de ha eddig nem sikerült neki, majd most, az ötszáz-ezer forintos fuvarokból biztos menni fog, mert a tarifacsökkentés hatására sok-sok ilyen munkája akad majd. Persze hogy miből, azt senki nem tudja, mert nincs idegenforgalom, a magyarok közül sokan elvesztették a munkájukat, mások felélték a tartalékaikat, szóval nem esélyes, hogy taxikázni fognak még egy darabig. Marad az éhezők viadala, lehet küzdeni a belváros ifjaiért, a kórházak előtt a mamikért, és tán néha a piac mellett.

Közben meg virágzik a „fekete taxi” különböző viber csoportokon keresztül, melynek megszüntetésére a fővárosnak még ötlete sincs, vagy ha van is, mert adtunk nekik, szándékuk nincs. Valakinek jól jön ez a káosz, hiszen a zavarosban jókat lehet halászgatni, ugyebár.

Leírtuk már, a „fehérek” ellenőrzésével akár a korlátozások idején is könnyebbé tehették volna a túlélésre játszó taxisok életét, de erre valahogy nem volt akarat. Mondjuk szívesen megnéznénk, vajon kinek az érdekeltségi köre a sok fehér rendszámos életben tartása, de félünk, ugyanúgy a NAV – vagy más hatóság – felsőbb szintjéig jutnánk, mint a Bolt esetében.

Meg kell állapítanunk, hogy abból a bizonyos tortából a szeletek újraosztása még ebben a helyzetben sem működő lehetőség. A „békeidőkben” kialakult leosztások rögzültek hivatali, fuvarkufári, bérautó kiadói, biztosítói, stb. szinten, a maradékot meg mindenki ossza be magának, akármilyen kicsi, és egyre kisebb morzsa is marad. Megjegyezzük, pont azt csinálják amihez szoktatva lettek hosszú évek alatt. A taxi (mint jármű, munkaeszköz), és a taxis szitokszó lett mára nem csak a köznyelvben, de a szakmában is. Valamiféle piacgazdaságnak nevezett szörnyszerűség – bár nézeteink szerint ennek a kialakult rendszernek a piacgazdasághoz vajmi kevés köze van – jó étvággyal bekebelezte.