Lecsaptak a taxisok az elektromos autós támogatásra

Lecsaptak a taxisok az elektromos autós támogatásra
Megosztom

5 milliárd forint keretösszeggel hétfőn reggel nyílt meg a tisztán elektromos járművekre kiírt pályázat, amelyből 4 milliárd néhány órával később már elfogyott.

Felülmúlta a várakozásokat az érdeklődés a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására hétfőn reggel 8-kor megnyílt, 5 milliárd forint keretösszegű pályázaton, már az első órákban csaknem 900-an nyújtottak be pályázatot, az igényelt támogatás mértéke meghaladta a 4 milliárd forintot – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kaderják Péter hozzátette, a pályázatban az egyéni vásárlók mellett a személyszállítási szolgáltatást nyújtó taxisok és a futárszolgáltatással foglalkozó vállalkozások is kérhettek támogatást elektromos gépjárművek beszerzéséhez.

Kiemelte, a taxisok részéről volt a legintenzívebb az érdeklődés, a pályázataikban igényelt támogatások összege megközelítette a számukra az 5 milliárd forintból elkülönített 2 milliárd forintos keret határát.

Forrás: privatbankar.hu