Belvárosi akció: garázdát, drogterjesztőt, jogosítvány nélküli taxist is fogtak a rendőrök

Belvárosi akció: garázdát, drogterjesztőt, jogosítvány nélküli taxist is fogtak a rendőrök
Megosztom

A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is folytatja a közrendvédelmi, illetve bűnmegelőzési akciósorozatot az Erzsébet téren, a Deák téren és a VI.-VII. kerületben. Íme a múlt heti számok.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság civil- és egyenruhás rendőrei együttműködve a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság és az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság munkatársaival június 18. és június 20. között közrendvédelmi- és bűnmegelőzési akciót tartottak a belvárosban. Az akció célja a Deák tér, Erzsébet tér, valamint a VI. és VII. kerületben a közrend, közbiztonság fenntartása, a kábítószerhez köthető bűncselekmények megelőzése, a körözött, illetve a garázda, erőszakos magatartást tanúsító személyek elfogása – írja a police.hu.

A rendőrök az akció ideje alatt közel 900 embert igazoltattak és 90 autót ellenőriztek.

Garázdaság miatt nyolc, kábítószer-kereskedelem miatt kettő, kábítószer birtoklás miatt hat, elfogatóparancs alapján pedig négy körözött embert fogtak el. A járművezetők közül három főt ittas vezetés, két embert vezetéstől eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt állítottak elő, három esetben pedig a járművek engedély nélküli átalakítása miatt tettek szabálysértési feljelentést.

Tizennégy külföldit ellenőriztek, és két ukrán állampolgárt túltartózkodás miatt előállítottak.

Nyolc taxissal szemben indítottak eljárást, három alkalommal azért, mert nem adtak nyugtát a taxik vezetői, két esetben az autók műszaki hiányosságai miatt, egy esetben rossz műszaki állapotú jármű miatt, egy-egy esetben a sofőr vezetői engedélyének hiánya és engedély nélküli járművezetés miatt.

93 kereskedelmi egységet ellenőriztek, öt esetben feljelentést tettek közterület használati szabályok megsértése miatt. Közterületi szeszesital fogyasztás miatt 28 alkalommal szabtak ki bírságot 760 ezer forint értékben.

Forrás: 5.kerulet.ittlakunk.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetkező időszakban a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja a főváros belvárosi régióját érintő bűnügyi- és rendészeti akciósorozatát, ígérik.