Nem vezethetnek ezentúl taxit a büntetett előéletűek

Nem vezethetnek ezentúl taxit a büntetett előéletűek
Megosztom

Azt már csak nagyon halkan merjük mondani, hogy ugyanezt a hírt a napi.hu ezzel a címmel citálta ide. Csókolom, egyes menő, sőt, nagyon innovatív cégneknél sokkal több büntetett előéletű van, mint a kis számú, hiénának becézgetett független szolgáltató között. Csaxólunk.

A változtatást az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte az utasok védelme érdekében.

Tizenhárom közlekedési törvényt módosított pénteki döntésével az Országgyűlés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kezdeményezett változtatások egyebek mellett lehetővé teszik a büntetett előéletű taxisok kiszűrését a piac tisztítása és az utasok védelme érdekében – közölte a szaktárca.

A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításával csökkenhet az utasok kárára elkövetett jogszabálysértések száma, javulhat a taxis szakma társadalmi megítélése, a szolgáltatások színvonala. A minisztérium szerint módosítás teljes körű ágazati támogatottsággal bír, a büntetlen előélet követelményének törvénybe iktatását a hatóságok mellett a taxis érdekképviseletek is szükségesnek tartják, szorgalmazták.

A magyar utasok hathatós védelme mellett az intézkedés ahhoz is hozzájárulhat, hogy a külföldről Magyarországra érkező turisták ne a repülőterek, főpályaudvarok környékén működő taxishiénáktól szerezzék első benyomásaikat hazánkról” – fogalmaztak az ITM közleményében.
 
„Az új szabályozás nem korlátozza indokolatlanul és aránytalanul a foglalkozás szabad megválasztásához kötődő alapjogot, hiszen kizárólag a szakma végzése szempontjából releváns bűncselekményeket sorolja fel. A közlekedési hatóság a jövőben a bűnügyi nyilvántartási rendszerből kérheti le a járművezetői igazolvány kiadásához szükséges adatokat, a kérelmezők adminisztrációs terhei így nem nőnek” – magyarázták.

A módosítás a már érvényes, legfeljebb öt évre szóló személyszállítási igazolvánnyal rendelkező járművezetőket csak hosszabb távon érinti, nekik a következő igazolvány kiadásakor kell majd megfelelniük az előírásnak.
 
Hasonlóképpen a gazdaság fehérítését szolgálja az a rendelkezés, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a közterület-felügyeletektől is kérhet adatot az általa üzemeltetett Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerhez (EKÁER) kapcsolódó feladatai ellátásához. Ezzel az áruk tényleges útjának nyomon követése a lehető legteljesebb mértékben biztosítható lesz az ITM szerint.
 
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. pedig felhatalmazást kap arra, hogy ellenőrzési feladatai mellett a gyors és kényelmes online ügyintézés elősegítése érdekében is hozzáférhessen a gépjármű-nyilvántartás adataihoz. A személyre szabható ügyintézési felületen (SZÜF) így egyszerűen és hatékonyan biztosíthat majd többletszolgáltatásokat az állampolgárok és vállalkozások számára. Ennek segítségével az érintettek már az értékesítéskor meggyőződhetnek arról, hogy az adott járműre a megfelelő kategóriájú úthasználati jogosultságot váltják-e meg.

Forrás: hvg.hu