Vége a villanyautós jó világnak?

Vége a villanyautós jó világnak?
Megosztom

Nem elég, hogy az elektromos autók jóval többe kerülnek hagyományos társaiknál, de szép lassan az üzemanyagköltségeik is utolérhetik egy benzinesét, dízelét. Nem mindegy, hol és hogyan töltöd a villanyautód.

Nemcsak a benzin ára megy újra feljebb és feljebb, egyre többe kerül megtankolni az elektromos autókat is. A drágulás jelenleg ott tart, hogy már maguk a villanyautósok is kezdenek morogni, hogy nem ezért fizettek ki egy mezei autó áránál jóval többet kocsira, hogy szinte ugyanannyiba kerüljön 100 kilométer megtétele, mint egy takarékos dízel vagy hibrid modellel. Ők elektromos autóval közlekedve leginkább spórolni akartak, mint ahogy egy felmérés is azt mutatja, hogy 10 megkérdezettből 6-nak az alacsony fenntartási költségek voltak vonzóak, és csak kevésbé a környezetvédelem az oka, amiért elektromos autót vásároltak.

Egy óra alatt egy maratoni hatótáv kerül az akksiba

De a villanyautók előnye évről évre olvad, először csak az ingyenes töltés lehetősége veszett oda, azóta meg már ott tartunk, hogy sok helyen egy villanyautó töltése annyiba kerül, mintha 10 liter fölötti fogyasztású benzines autót kéne etetni. Valószínűleg a zöld rendszámmal ingyenes parkolásnak is vége lesz előbb-utóbb, amint érezhető bevételkisesét jelent majd a megszaporodott villanyautó-populáció. 

Szaporodó töltőpontok, dráguló töltések

A nyilvános töltőpontokon tankolt áram ára épp a napokban emelkedett a legtöbb szolgáltatónál, bár előfordult az is, hogy az emelést rafinált új csomagok bevezetésével álcázták. Ilyesmi a Mobiliti július 6-tól érvényes új díjszabása, amely különféle csomagokat ajánl az autósoknak, és az esetek nagy többségében valamivel drágább lesz így a töltés költsége, mint korábban volt. 

Vége a villanyautós jó világnak? 2
Díjcsomagok és árak a Mobilti hálózatában – forrás: mobiliti.hu

A Shell két töltőpontján – az egyik az M7-es autópályán, a Balaton felé tartó szakaszon, Székesfehérvárnál, a másik az M3-as autópályán, a Debrecen felé tartó szakaszon, Gelejnél található – a kezdetben ingyen volt, majd időtől és kWh-tól függetlenül egységesen 1925 forintra emelkedett a töltés díja, de július elejétől ez is változott. Maga a töltés egyszerűsödött, nem kell, sőt, már nem is lehet a shopban fizetni, 1 kWh pedig 150 forintba kerül, függetlenül attól, hogy az 50 kW-s egyenáramú gyorstöltőt, vagy a 43 kW-s AC-töltőt használja-e az autó. 

A MOL is elindította a saját applikációját, a MOL Plugee-t. Náluk szeptember elsejéig egységesen 99 forintba kerül 1 kWh, azután pedig az alábbi táblázatban látható módon változnak a töltési díjtételek:

Vége a villanyautós jó világnak? 3
Szeptemberig 99 forint egy kWh, utána pedig 99 és 159 forint között alakul 1 kWh áram ára

Otthon, a négy fal között a legjobb

Egyelőre az a legszerencsésebb, aki otthon tudja tölteni az elektromos autóját. Neki normál díjszabás mellett 1 kWh után kicsivel kevesebb, mint 40 forintot kell fizetni, ami az 50 kWh-s akkumulátorú DS3 E-Tense esetében elméletileg 2000 forintos költséget jelent egy teletankolásnál. Ha ezt átlagfogyasztásra is átszámoljuk, akkor a háztartási konnektorból 704 forintnyi – két liter benzinnel egyenértékű – elektromos áram kell a 100 kilométeren 17,6 kWh-t fogyasztó autó etetéséhez, ami azért elég jól hangzik. Ugyanez az átlagosan az otthoni áramdíj duplájáért értékesített nyilvános töltőkön már 1400 forint körüli – négy liter benzinnyi – költséget jelent, de még ezzel sincs nagyobb gond, bár négyliteres fogyasztást láttunk már hibridtől is. 

Egy jó hibrid már akár olcsóbban is etethető, mint egy elektromos autó

A méret a lényeg?

Elektromos autó vásárlásánál nem feltétlenül az akkumulátor mérete a legfontosabb. Hosszú távon sokkal értelmesebben használható egy akár szerényebb hatótávú autó is, ha gyorsan lehet tölteni. Ma az átlagos villanyautó fedélzeti AC-töltője 7 kW körüli. Egyre több gyártó kínál felárért nagyobb teljesítményű töltőt, nem ritka a váltóárammal 10-11 kW-tal tölthető modell sem, a kategória királya pedig a Renault Zoé, amely akár 22 kW-tal is képes megrúgni az akksijait. Emellett vannak olyan energiavámpírok is, mint a Porsche Taycan, ami egyenáramról 270 kW-tal is tölthető, 800 voltos egyenfeszültséggel. 

A Porsche Taycan akár 270 kW-tal is tölthető

Viszont sokkal durvább árakkal számolhat az, aki siet, és nem ér rá típustól függően 4-12 órát várni egy tankolásra. Jelenleg az Ionity nagy teljesítményű töltőin a legdrágább az áram, itt januártól 280 forintot kérnek 1 kWh-ért, ami az otthoni ár hétszerese, ez pedig benzinre váltva a már említett DS3 átlagfogyasztásával úgy 18 liter benzinnel egyenértékű.

Mekkora az árkülönbség benzines és elektromos között?

Maradjunk még mindig a DS3-nál, ami azért is szerencsés, mert van belőle elektromos és hagyományos, belső égésű motoros változat is, így egymás mellé tudjuk tenni a kétféle modell listaárát:

DS 3 CROSSBACK E-TENSE – 136 LE12 890 000 ft
DS 3 CROSSBACK PureTech – 130 LE EAT88 570 000 ft
Opel Corsa-e 136 LE11 400 000 ft
Opel Corsa 1,2 turbo 130 LE aut.6 810 000 ft

4 320 000 forint a különbség, amiből mai benzináron 11 740 liter üzemanyagot lehet vásárolni. A 2019 év végén kipróbált benzines DS3 mért átlagfogyasztása 7 liter volt, így hamar kiszámolható, hogy a két autó listaára közötti árkülönbségből 168 ezer kilométert lehet elautózni. 168 ezret! Az elektromosként és benzinesként is kapható Opel Corsánál 4 590 000 forint a különbség az elektromos és a teljesítményben hozzá legközelebb álló benzines ára között, ami a gyári WLTP-s fogyasztással számolva 265 ezer kilométerre lenne elég.

Főleg gazdasági okokból választ magának valaki elektromos autót

A képletbe az elektromos autók előnyei mellett érdemes még az alacsonyabb karbantartási költségeket is felvésni, hiszen a visszatáplálós fékezés miatt lassabban használódnak el a fékbetétek, az életben nem kell benne olajat, turbót, kettős tömegű lendkereket cserélni, és a katalizátorral sem lesz gond. Jó, cserébe ott a vezérlés, elektronika, ami ugyanúgy elromolhat, és ráköltheti a tulaj a gatyáját. 

Az utolsó lehetőség

A kezdeti ingyenes töltési lehetőségek lassan már mindenhol elmúltak, de persze aki fekete öves potyaleső, az kis utánajárással és némi kényelmetlenségért cserébe még mindig találhat olyat töltőpontokat, ahol nem kell fizetni az autó töltéséért. Az egyik ilyen, ha az ember Lidl-be, vagy Aldiba megy vásárolni és ha szerencséje van – általában van – akkor szabad töltőt is talál. A szerencse mellett az is segít, hogy a Lidl parkolójában legfeljebb 30 percig tölt az oszlop, így nem éri meg sokáig stoppolni a helyet. Illetve lehet félóránként újradugni a kábelt, de ehhez azért már elég betegnek kell lenni.

Néhány óra töltés alatt haza is lehet biciklizni

Ez olyan adunk is valamit, meg nem is, mert a 30 perces töltés alatt legfeljebb annyi energia megy az akkumulátorba, ami jó esetben fedezi a boltba autózás villanyigényét. Rosszabb esetben még azt sem, előfordult, hogy egy ilyen töltő mindössze 4,4 kW-tal töltötte a DS3 Crossback E-Tense tesztautót és 30 perc elteltével így is kikapcsolt. 

Valamivel komfortosabb a másik áruházlánc töltőpontja, az Aldinál lévő oszlop legutóbb már 4 órán keresztül hagyott tankolni, ott már csak az autó fedélzeti töltőjének 7 kW-os teljesítménye volt a szűk keresztmetszet, így ott sem sikerült egy levegővel száz százalékra tömni az akksit. Az Aldi-parkolókba teleptett E.ON töltők mellett a cég alkalmazása a többi ingyen használható töltőt is megmutatja, és segítségével ezeket még foglalni is lehet, de a töltés állapotáról is kaphat infót a villanyautós.

Úgy látszik, a kezdeti nagy villanyautós lendület egy kicsit megtorpant. Jelenleg elektromos autók vásárlására igényelhető állami támogatás sincs, és a nyilvános töltők árai is szép lassan kúsznak felfelé. Mára aki társasházban lakik és nem tud saját töltőpontot kiépíteni, annak már korántsem biztos, hogy megéri elektromos autóba fektetni. Egy jóval olcsóbb, takarékos dízel vagy hibrid autóval már lehet, hogy jobban jár, aki a bolygó érdekei helyett a saját pénztárcáját nézi. Amivel nincs a töltéssel vacakolás, töltővadászat, hatótávpara, és egy kétperces tankolással úgy 600-900 kilométeres hatótáv is elérhető.

Forrás: vezess.hu