A nyugdíjasok szavazati joga ellen kampányoló momentumos politikus tanulásra képtelen, lenézni való embereknek tartja a hivatásos sofőröket

A nyugdíjasok szavazati joga ellen kampányoló momentumos politikus tanulásra képtelen, lenézni való embereknek tartja a hivatásos sofőröket
Megosztom

Nem lesz a taxisofőrből AI-kutató, se kórházi ápoló – írta egy korábbi közösségi médiás eszmefuttatásában Kádár Barnabás, aki az idősek és a családosok után egy újabb társadalmi réteget sértett végig. A Momentum alapító tagjának elitista gondolatai világosan megmutatják, mit is gondol a baloldal a magyar emberekről. 

Újabb vállalhatatlan írás került elő Kádár Barnabástól, aki az autósok kontra biciklisták vitában utóbbiak mellett próbált érvelni egyik korábbi internetes írásaiban. 

Sértegette a sofőröket

A momentumos politikus a témát taglalva a „jövőkutatás” álcája mögé rejtőzve lenéző hangnemben írt a sofőrökről. Elsőként kifejezetten a buszsofőrökkel foglalkozott: úgy látja, sok szakma el fog tűnni az elkövetkező időszakban, így szerinte „(…) felmerül a kérdés, hogy miként fogja magát átképezni az a nem olyan agilis korosztály, akinek az életében munkák sokasága fog eltűnni”. 

Lehet minden buszsofőr programozó? 

– tette fel lealacsonyító módon a kérdést Fekete-Győr András bizalmasa.

Egy másik bejegyzésében még ennél is világosabban fogalmazta meg, mit gondol erről a társadalmi csoportról. A jövőt fürkészve kifejtette, hogy a munkaerőpiacon „egyre magasabb lesz a belépési küszöb”, aminek „az emberek egy jó része” képtelen lesz megfelelni. Majd ismét a sofőrökre terelte a szót: 

Nem lesz a taxisofőrből se AI-kutató, se korházi (sic!) ápoló! 

– emelte ki. 

Kádár posztjait a Drót.info nevű közéleti oldal vette észre. Megfogalmazásuk szerint Kádár logikai bukfencei nem alkalmasak arra, hogy bármit is megtudjunk a jövőről, azt ugyanakkor kiválóan bemutatják, hogy a momentumos politikus képtelen újabb és újabb társadalmi csoportok megsértése nélkül fantáziálni a jövőről.

Távol tartaná a szavazástól az időseket

Mint ismert, Kádár Barnabásra akkor figyelt fel a közvélemény, amikor a jobboldali Andrzej Duda győzelmével végződő lengyel elnökválasztást követően a nyugdíjasok választástól való távoltartásáról értekezett. Egész pontosan azt tanácsolta nekik, hogy maradjanak otthon szavazáskor, bízzák inkább a fiatalokra a döntést. „Úgyis mi szenvedjük meg annak következményeit” – indokolt a radikális baloldali politikus, aki azért jutott erre az álláspontra, mert szerinte az általa nem kedvelt konzervatív politikusok a nyugdíjasok szavazatainak köszönhetik győzelmeiket. Korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy Kádár állításait egyébként semmi nem igazolja. 

Hiába a vállalhatatlan kijelentés, a baloldali pártok sokáig nem reagáltak az ügyben. Pedig több sajtómegkeresést kaptak, köztük az Origótól is. Ahogy beszámoltunk róla, vasárnap délelőtt levélben kerestük meg a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd sajtóosztályait azzal, mi a véleményük Kádár Barnabás gondolatmenetéről, helye-e van-e egy ilyen kijelentést tevő politikusnak a közéletben. Jól mutatja a baloldali pártok hozzáállását, hogy három nap elteltével sem reagáltak megkeresésünkre.

Kádár Barnabás vezető momentumos politikusok társaságában: Cseh Katalinnal, a párt uniós képviselőjével, és Soproni Tamással, Erzsébetváros polgármesterével készített közös szelfitForrás: Facebook

Nem úgy a Heteknek, akiknek végül Fekete-Győrék és Karácsonyék is beszéltek. Válaszukból kiderült, a Momentum semmi kivetnivalót nem lát Kádár soraiban. „Kádár semmi olyat nem ír le, ami arról szólna, hogy nem tiszteli az időseket – aki ezt a posztot így értelmezi, az szándékosan értelmezi félre” – írták az ifjú demokraták, akik saját maguk mentésére szemrebbenés nélkül hazudtak. A párt sajtóosztálya azzal is próbálta jelentékteleníteni az ügyet, hogy azt írta, „Kádár Barnabás ugyan a mozgalmuk egyik alapítója, de jelenleg semmilyen tisztséget nem tölt be sem a párt vezetésében, sem a párt színeiben”: Végül válaszukban kiemelték, hogy „jelentős politikai változásokat, előrelépéseket fiatalok tudnak végrehajtani”, nem cáfolva azt a végtelenül elfogult gondolatmenetet, miszerint az idősek rendre rosszul döntenek.

Fekete-Győr András, Kádár Barnabás, Cseh KatalinForrás: Facebook

A Párbeszéd is reagált a lapnak, azonban válaszuk közel sem sikerült egyértelműre. Karácsony Gergelyék szerint a fiatalok bevonása a közéletbe egy fontos cél, ezért a szavazati jogot nem szűkítenék, hanem a korhatárt 16 évre csökkentenék, és bevezetnék az elektronikus szavazást. „Ezen intézkedések hatására jelentősen javulna a fiatalabb generációk részvétele” – fogalmaztak.

Egyedül az MSZP, és volt elnöke, Kovács László bírálta a momentumos politikust nehezen értelmezhető gondolatmenetéért. „Elfogadhatatlan a csak azok szavazhassanak, akik ránk szavaznak elve. Továbbra is kiállunk a választójog általános, egyenlő, közvetlen és titkos tartalma mellett” – írták a Heteknek. Kovács László pedig az Origónak nyilatkozva azt mondta, „a választáson való részvétel elvehetetlen, sérthetetlen állampolgári jog!”

A Demokratikus Koalíció és a Jobbik továbbra sem szólalt meg érdemben az ügy kapcsán. 

„Fölösleges költség a gyerek”

Nem először adott hangot furcsa nézeteinek Kádár. Ahogy tegnap beszámoltunk róla, korábban azt írta, a megszületendő magyar gyerekek csak fölösleges költséget jelentenek. 2019 februárjában, amikor Orbán Viktor bejelentette a családvédelmi akciótervet, akkor közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy „a megszülető gyermekekre a gazdaságnak nem lesz szüksége, mivel az automatizált termelés kevesebb embert igényel majd. Ezért a most megszülető (2019-2020-ban) gyerekek a jövőben nem pénzt és hasznot hoznak az államnak, hanem eltartottként csak nettó költség lesznek az ország számára.”

A radikális baloldali politikus érvelését nagyban rontotta, hogy egy másik posztjában a migránsok befogadása mellett állt ki. 2019 februárjában arról is írt, hogy 30 év múlva majd a bevándorlók termelik meg az akkori idős generáció nyugdíját.

Forrás: origo.hu