Próbálnak adni a szarnak egy pofont

Próbálnak adni a szarnak egy pofont
Megosztom

Végül is akár azt is gondolhatják az érdekvédők, az ő érdemük, hogy a főpolgi megébredt Csipkerózsika álmából, és így nyolc hónap után papírra böffentett némi látszatintézkedés szagú valamit. Már az is hatalmas előrelépés, hogy nem a szent facebookon írt a miniszternek, úgyhogy tapsoljuk meg. Az mondjuk tény, hogy egy kisegítő iskola tanulójának a fejébe hamarabb bele verjük a problémáink lényegét, de az is tény, hogy őket jobban is érdekli, mint szeretett városunk első számú vezetőjét.

Utána pedig kérdezzük már meg tőle azt, hogy szerinte csak és kizárólag azon taxisokat érinti-e a pandémia miatti válság, akiknek az autó-korhatára az idei évben lép ki a megfelelőségből. Kérdezzük meg, hogy azoknak, akiknek mondjuk most 3-4-5 éves az autója, miért nem esik ki ez az egy-másfél év, amikor a bevételeik jelentősen csökkennek a járvány okozta válság miatt.

Utána pedig kérdezzük meg a nagy érdekvédőket, akik most vadul küldözgetik és posztolgatják ezt a nesze-semmi-fogd-meg-jól levelet, hogy ők mit gondolnak, a maradék párezer taxisnak ez a látszatintézkedési kérelem mennyiben fog segíteni. Vagy úgy gondolják, hogy akinek fiatalabb autója van, az dögöljön éhen? Akinek 2021. január elsején lesz tízéves a kocsija, az dobja ki a kukába? Vagy gyújtsa fel a Rumbach, esetleg a Városház utca előtt?

Na de hagyjuk. Már meg sem kérdezzük, hogy veletek mi a jó qva anyátok van, úgy mindegyiktekkel. Mert minek?