Taxival fuvarozta társait egy budapesti betöréshez

Taxival fuvarozta társait egy budapesti betöréshez
Megosztom

Egy taxiként használt autóval fuvarozta két társát egy betöréshez egy 29 éves férfi Budapesten. A rendőrök szeptember 4-én mindhármukat elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztályának és a BRFK XXII. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói közös akció során szeptember 4-én este a Gyömrői úton állítottak meg egy Opel Astrát, mert információik voltak arra vonatkozóan, hogy annak utasai fél órával korábban betörtek egy zuglói társasház első emeleti lakásába – számol be az esetről a Police.hu.

Mint írják, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai az autó átvizsgálásakor ékszereket és több mint 11 ezer eurót találtak, melyeket a gyanú szerint egy Szederkényi utcai lakásból loptak el. A rendőrök azt is megállapították, hogy az autót vezető 29 éves M. Dávid fuvarozta a 34 éves G. Györgyöt és az 52 éves G. Kálmánt a lakáshoz, majd figyeléssel biztosította társait, akik a lakásba egy ablak befeszítését követően jutottak be.

Lopással gyanúsítják őket

A három férfit a XXII. kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, mivel a kerületi nyomozók egy januári, Budatétényben elkövetett lakásbetöréssel is gyanúsítják őket. A nyomozás adatai szerint G. György és G. Kálmán sofőrje akkor is M. Dávid volt, aki taxijával vitte a két férfit a XXII. kerületi lakáshoz és figyelt az utcán, míg társai átkutatták a lakást.

A taxiként használt Opelről ezután lekerült a taxi jelleg és az autóra új rendszámot raktak.

A nyomozók a három férfi lakásán tartott kutatás során mobiltelefonokat, műszaki cikkeket, ékszereket, elszámolási bizonylatot, zálogjegyeket, csavarhúzókat és közel 400 ezer forintot foglaltak le, valamint lefoglaltak M. Dávidtól egy Toyota Prius gépkocsit – melyet a férfi jelenleg taxiként használ – és a zuglói betöréshez használt Opel Astrát is – írják a közleményben.

A három férfit kétrendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság el is rendelt.

A Szederkényi utcai lakásból ellopott pénzt és ékszereket a rendőrök hiánytalanul visszaadták tulajdonosának.

Forrás: origo.hu