Rengeteg taxist érinthet: Olvasónk 2020-ra már nem kapott műszaki vizsga időpontot, de ez nem minden

Rengeteg taxist érinthet: Olvasónk 2020-ra már nem kapott műszaki vizsga időpontot, de ez nem minden
Megosztom

Mint azt megírtuk még augusztusban, augusztus 24-én 7:30-tól kizárólag elektronikus úton, a szükséges űrlap kitöltésével és megküldésével lehet a kormányhivatal által kijelölt vizsgaállomásokra időpontot foglalni járművek műszaki vizsgáztatására Budapesten.

A szabály természetesen csak ezekre, az alábbi járműfajtákra vonatkozott, bár még a kormányhivatal is félreérthetően tette akkor közzé honlapján a közleményt (legalábbis ami a címet illeti)  és hirtelen mi is azt hittük, hogy ez minden gépjárműre vonatkozik majd.

Az érintett járművek: Taxi, NT, Oktató, Külföldről használtan behozott jármű,  Egyéb (átalakított, összeépített, hatósági, alvázszám)

Viszont egy igen kétségbeejtő történetről számolt be nekünk olvasónk, ami leginkább a taxisokat érintheti majd nagyon csúnyán,

ugyanis Imre egy december 5-én lejáró műszaki vizsga miatt próbált online bejelentkezni már szeptember 17-én, hogy elvégezzék taxiján a műszaki vizsgát. Tehát kb 2,5 hónappal a műszaki vizsga lejárta előtt már észbekapott.

Megdöbbentő válasz érkezett a kormányhivataltól.

Az időpontkérés természetesen egy módon, online történhetett és úgy is történt, mert augusztus közepe óta erre vannak az érintettek kötelezve.

Ám ma reggel, azaz szeptember 18-án, megérkezett a válasz a Budapesti Kormányhivataltól.

Ebben azt írják, hogy 2020-ra már nem tudnak műszaki vizsga időpontot biztosítani.

Több százezer forintot költök minden évben arra, hogy mind személyi, mind tárgyi feltételekben megfeleljek az jogszabályi előírásoknak. Még nagyon nagy rosszindulat mellett sem lehet azt mondani, hogy az utolsó pillanatra hagytam az időpontfoglalást.” írja olvasónk, Imre.

2020-ban már nincs időpont, akkor miért nem adtak 2021-re? Mikor lehet kérni 2021-re? Ugyan egy igazolás meghosszabbítja az autó műszaki érvényességét, ha annak lejárta után van csak időpont, de az autót csak civilként lehet használni, taxiüzemmódban nem!!!” – tette hozzá.

MIÉRT?

Mert a taxiknál a forgalmi engedélyhez tartozik egy úgynevezett “IGAZOLÓLAP”, aminek az érvényessége egyébként egybeesik a műszaki érvényességével, de olyan adatokat is tartalmaz, amik taxi specifikusak.

Fontos, hogy ennek az érvényességét nem hosszabbítja meg a vizsgadátum igazolás.

A nagyobb baj az, hogy igazolást csak személyesen a kormányhivatalban lehet kérni, visszaigazolt vizsgaidőpont birtokában, akkor, ha az eredeti igénylés még a műszaki lejárta előtt történt.


De nem küldenek vizsgaidőpontot, csak annyit írnak, hogy 2020-ra már nincs.

“Tisztelt Bejelentő! A választott ügytípusban kiajánlható szabad vizsgaidőpontok 2020. évre beteltek.

Tájékoztatjuk, hogy időszakos műszaki vizsgálatra történt időpontfoglalás esetén a közlekedési hatóság – ügyfél kérésére – „IGAZOLÁS”-t ad ki. Amennyiben az „IGAZOLÁS” iránti kérelem a forgalmi engedély érvényességi határidején belül történik, az „IGAZOLÁS” meghosszabbítja a forgalmi engedély érvényességét a közölt vizsgaidőpontig. A forgalmi engedély érvényességi határidejének lejárata után benyújtott kérelem esetén az „IGAZOLÁS” a vizsgahelyre történő közlekedéshez egy alkalomra szóló forgalmi engedélyt helyettesít. Az „IGAZOLÁS” kiadása személyes megjelenéssel kérelmezhető azon a hatósági vizsgálóállomáson, amelyre a vizsgaidőpont előjegyzésre került. Szükséges bemutatni az időpontfoglalásról szóló visszaigazolást és a jármű forgalmi engedélyét. Kérjük, lehetőség szerint az alábbi időpontokban keressék fel vizsgálóállomásainkat:

● 1033 Budapest, Mozaik utca 5. Hétfőtől – Péntekig 08:00 – 12:00;

● 1195 Budapest, Vas Gereben utca 2-4. Hétfőtől – Péntekig 08:00 – 12:00; ”

– írta válaszként a kormányhivatal Imrének a levelet, ami

nem nyújt megoldást arra vonatkozóan, hogy a műszaki lejártát követően taxisként folytathassa munkáját a vállalkozó.


Tehát jelenleg még igazolásért sem tud menni a jogkövető egyéni vállalkozó, így a mostani felállás szerint, ha lejár a műszaki, akkor még civil autóként sem közlekedhet majd az autójával.

Ki fogja megtéríteni a káromat? Mikor, hol és hogyan tudnám hivatalosan levizsgáztatni Budapesten, budapesti engedélyesként a taximat?”

kérdezi Imre kétségbeesve, okot adva a pánikra, hiszen nem egyedüli taxisként futott / fog belefutni ebbe a sz*p*rollerbe. Az ügy Imre szerint akár sok ezer korrekt budapesti taxist érinthet.

– hirdetés –
kérj ajánlatot itt!
(nézettségünk)

Imre a további kérdéseit elküldte a Budapest Főváros Kormányhivatalának, melyre választ cikkünk megjelenéséig nem kapott.

Amint választ kap Imre, azt közzétesszük engedelmével.

Összegezve tehát:

Vélhetőleg a vizsgákat érintő korrupciós botrány miatt kialakított új, online időpont foglalási rendszer, amibe mindössze két vizsgaállomás lett bevonva, nem képes kiszolgálni a nagy számú vizsgaigényeket, ezért sürgősen szükség lenne újabb vizsgaállomások rendszerbe történő bevonására, pláne, hogy a taxis szektor bevételei is drasztikusan estek vissza a járványhelyzet kezdete óta.

Forrás: bpiautosok.hu