Kötsssssög taxis
Hozzuk nektek a Kötssssög taxis facebook oldal cikkét. Csak annyit: a Taxisok Operatív Törzse NEM érdekvédő szervezet, NEM szervez tüntetést, demonstrációt, semmi egyebet, csak volt annyira KÖTSSSSSÖG, hogy a járvány első hulláma alatt szerzett és osztott a taxisoknak maszkot, fertőtlenítőt, gumikesztyűt, no meg a jól fizetett érdekvédők helyett összerakott egy vállalható javaslatcsomagot. Ingyen.
Bármit tenni a taxisokért pedig akkor lehet igazán, ha azok hajlandók elengedni azokat a költségeket, amikbe kapaszkodnak, és amire – igen, pont tegnap esett meg – azt mondják, azzal nekik semmi bajuk, azt szívesen fizetik. Hát hajrá. Éhen halni úgy is lehet, hogy közben másokat degeszre etetsz.
Tüntetés itt, tüntetés ott. Az elmúlt két hétben demonstráltak a turizmusban dolgozók. Idegenvezetők, vendéglátósok, buszosok. Taxisok nem, mert lehet, hogy a demonstrációt szervezők hívták a taxis érdekeket képviselő N+1 szervezet vezetőit, de onnan már lejjebb, az utcán dolgozókig ez nem jutott el. De lehet, hogy nem is szóltak, mert a turizmusban dolgozók szerint a taxisok nem dolgoznak a turizmusban, és/vagy nem tekintik partnernek, de az is lehet, hogy cikinek tartanák megjelenni taxisokkal.
Bármelyik is a helyes válasz, elég elkeserítő a mi szempontunkból nézve.
Hiszen mit olvashatunk különböző taxis oldalakon, fórumokon? „Rajtunk nem segít senki, vegyük kezünkbe a sorsunkat, demonstráljunk”.
Persze megalakul az Operatív Törzs a taxisoknál is. Aztán blokádot szervez egy másik szervezet is, ott ötletként felmerült még, hogy sorsolással fogják eldönteni, hogy melyik taxis, hol állja el az utat majd. Aztán ki tudja a többi fuvaros még milyen fantasztikus ötlettel áll elő, hogy megmentse a taxisokat. Óóó bocsánat, saját magát, mert a többi x ezer taxist ugyanis nagy ívben leszarja, a többi taxis csak arra kell neki, hogy a saját pecsenyéjét a legjobban meg tudja sütni.
Nem mondanám, hogy a két héttel ezelőtti Hősök terén tartott turizmusért demonstráció, vagy most pénteken a Várban tartott demonstráción hatalmas tömeg lett volna, de azért a Hősök terére össze tudtak szedni vagy 80 buszt.
A kormány szarik ránk, meg úgy általában Budapestre. Igaz pár ezer milliárd forint bevételt hoztak a nagy kasszába tavaly a fővárosba látogató turisták, és az őket kiszolgálók, őket szállítók, de ez kit érdekel? Még addig sem jutott el a kormány, hogy legalább a KATÁ-t elengednék. Oldja meg a fővárosi vezetés. Aztán ők sem oldják meg – persze ez egyből alkalmas arra, hogy lehet kicsit „alkalmatlan a főpolgármester” szlogeneket dobálni.
Közben meg mi történik? Akinek van rá lehetősége, az vált, visszaadja a sárga rendszámát, bár most már az sem olyan könnyű, mivel a Mozaikba, a Vas Gerebenbe nem olyan könnyű időpontot foglalni.
De hogy legyen valami remény – jövőre már a biztosítók (elvileg) nem használhatnak majd többszörös szorzót például a taxiknál a kötelező biztosítás kiszámolásánál.
Addig meg még kicsit éhen döglünk, meg röhögve olvassuk (kínunkban), hogy majd ha valaki jelentkezik demonstrálni, akkor kisorsolják, hogy hova álljon.