Volt egy politikai összhangzattan a taxisblokádban – Boross Péter a Mandinernek
„Óriási volt a bizonytalanság, a kormány friss volt, a miniszterelnök pedig kórházban volt” – magyarázza az éppen 30 éve történt taxisblokád okozta káoszt Boross Péter. Az akkori titokminiszter szerint nem titkosszolgálati emberek ármánykodása volt az országos útlezárás 1990. október 25. és 28. között, de kiemeli Göncz Árpád és az SZDSZ szerepét a dolgok alakulásában. Interjúnk!
Boross Péter (1928) volt miniszterelnök. 1956-os tevékenysége miatt internálták. Büntetése után közel 30 éven át a vendéglátóiparban dolgozott. Az Antall-kormányzatban a MEH politikai államtitkára, majd a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, 1990 végétől belügyminiszter, Antall József halálát követően a ciklus végéig miniszterelnök volt.
Őt kérdeztük a harminc éve kezdődött taxisblokádról.
***
Spontán tiltakozás volt, vagy titkosszolgálati szál is volt benne?
Mással voltak akkor a titkosszolgálatok elfoglalva, egzisztenciális és egyéb problémákkal. Felelősséggel mondom, hogy ez alaptalan feltételezés. Annyit történt, hogy volt egy irtózatos benzináremelés, és ez ellen a leginkább érintettek demonstrálni kezdtek. Ez természetes reakciónak is tekinthető. Az persze nem, ha egy demonstráció átlépi a törvényi és alkotmányos határokat, márpedigaz út- és hídlezárás bűncselekmény volt.
A városi legenda szerint több elbocsátott titkosszolgálati ember taxisnak állt, a társadalmi felháborodás közepette operatív, technikai tapasztalataikat is bevetették a blokád megszervezésében. Ön titokminiszterként látta a jelentéseket. Van alapja a legendának?
Ez a legenda nevetséges. Vannak időszakok, amikor a titkosszolgálatok szerepe, jelentősége oly mértékben előtérbe kerül, hogy a velük kapcsolatos feltételezések teljesen átlépik a realitások határait. Biztos, volt ott elbocsátott titkosszolgálati ember, aki taxisnak állt, és javasolt valamit, dehogy titkosszolgálati emberek szervezték volna a demonstrációt, az nem igaz.
Nem kell túlfantáziálni a dolgot.
A taxis vezetők szervezték az akciót?
Ők. Ez a taxisok reakciója volt erre a példátlanul magas áremelésre, és még egyszer mondom: szinte természetesnek vehető reakció volt. Európa minden országában hasonlóan reagáltak volna a szektorbeliek. Az is szinte természetes volt, hogya taxis cégek vezetői nem az akkor hivatalba lépett Antall-kormány hívei közé tartoztak.
Ha voltak politikai kapcsolataik, akkor azok a régi rendszer embereihez kötődtek?
Csak feltételezem. A ’80-as évek végén ha valaki egy egyesületet létrehozott, jól tette, ha volt pártkapcsolata. Jó darabig még csak az ilyen kapcsolatokkal bíró csoportokat engedélyezték, amikor még az egyesülést is korlátozták. Természetes feltételezés tehát, hogy minden ilyen csoport, cég élére – így a taxis cégek élére is – minimum nem MSZMP-ellenes vezetőket kellett kiállítani. Tételezzük fel tehát, hogy nem az Antall-kormány iránti olthatatlan szimpátia és a minden áldozat meghozatalára való készség jellemezte azokat, akik az áremelés miatt a demonstrációt megszervezték.
A taxisoknak voltak CB-rádióik, óriási előny volt. De még így is elképesztő gyorsan meg tudták szervezni országos szinten az útlezárásokat.
Azok a hírközlő eszközök, amelyekkel rendelkeztek, és a nyilvánvaló országos ismeretségi körük lehetővé tették, hogy azonnal szétröpítsék a felhívást. A taxisok mozognak; autóval azonnal oda tudtak menni, ahova a szervezők vezényelték őket.
Milyen hibákat követett el a rendőrség? Belejátszott-e a budapesti rendőrfőkapitány esetleges politikai kötődése a taxisblokád elleni fellépés elutasításában?
Nézze, ha egy rendőrtiszt megfelelő irányultságú parancsot kap, akkor végre kell hajtania. A budapesti rendőrkapitány (Barna Sándor – a szerk.) ezt valószínűleg végre is hajtotta volna. A sajtó mellette volt, és a köztársasági elnök (Göncz Árpád – a szerk.) is azt nyilatkozta, hogy nem szabad erőszakot alkalmazni. A köztársasági elnök nem volt tisztában saját hatáskörével, ésa rendőrfőkapitány sem mehetett volna az államfőhöz, nem kaphatott volna tőle intenciókat.
A köztársasági elnököt később az alkotmánybíróság is rendre intette ezért. Hiszen amikor az a kérdés merült fel, hogy a honvédség katonai járműivel a kormány elszállíttatja az útlezáró autókat, az elnök megszólalt, és azt hitte, hogy jogában áll parancsot adni a hadseregnek. Az ő lépését egy törvénytelen demonstráció pártolásának lehetne minősíteni.
Kajdi József (a Miniszterelnöki Hivatal vezetője volt 1990 és 1994 között – a szerk.) visszaemlékezése szerint Göncz Árpád részt vett az egyik kormányülésen, ahol a kormánytagok arra kérték őt, hogy nyilvánosan ítélje el a blokádot, majd néhány órával később hírt kaptak, hogy az államfő egy tévés bejelentést tesz, de megdöbbenésükre abban Göncz Árpád a kormányt szólította fel az áremelés visszavonására.
Hát, igen, ez is. Ezeknek a napoknak az eseményei egyértelművé tették, hogy hol állnak a szabad demokraták. Azonnal odarohantak és vitték a teát az éppen bűncselekményt elkövető taxisoknak. ÉsKis János, az SZDSZ elnöke részéről azonnal egy nyilatkozat hangzott el, hogy a kormány megbukott.
Ezek mind olyan tényezők voltak, amelyek körbevették azt az abszurdumot, hogy a rendőrség nem teljesítette a kötelmét.
Az SZDSZ megpróbált felülni a társadalmi elégedetlenség hullámára, így van?
Az SZDSZ reakcióját támogatásnak vehették a taxisok. Sokan feltételezték, hogy az SZDSZ szervező volt, de nem voltak azok, hanem inkább gyorsan rákapcsolódtak az eseményekre. Kis János gyorsan azt nyilatkozta, hogy a kormány megbukott. Volt tehát egy politikai összhangzattan a dologban.
A nyilatkozat nyilván egy vágyvezérelt vélemény volt, az SZDSZ egy kormányválságot szeretett volna látni. De volt azért abban valami, hogy itt a kormány legitimációs válsága mutatkozott meg?
Nem,semmilyen legitimációs válság nem volt.
Ez a dolog ott kezdődött, hogy pár hónapja működött egy kormány. Az Antall-kormány majdnem ad hoc módon állt össze, és egyetlen szerencséje az volt, hogy első pillanattól kezdve egy kiemelkedő felkészültségű, tekintélyes miniszterelnök, Antall József vezette. Csak az volt a baj, hogy ez a miniszterelnök a demonstráció idején éppen kórházban volt.
Milyen hibákat követett el a blokád alatt a kormány, a belügyminiszter, esetleg a honvédelmi miniszter?
Ennyi idő távlatában talán kimondható, hogy a belügyminiszternek és az országos rendőrfőkapitánynak nem volt szervezetvezetési rutinja, tehát azt a kemény utasítást a budapesti rendőrfőkapitány nem kapta meg tőlük, amelyet egyébként meg kellett volna kapnia. Nem szervezeti hibák történtek, hanemóriási volt a bizonytalanság. A miniszterelnök kórházban volt,
telefonon érdeklődött, hogy mi történik, és mindenki mást mondott neki ráadásul. Mindenféle elképzelések voltak, hogy mit kellene tenni, de minden maradt a levegőben. Nyilvánvaló, hogy ha a miniszterelnök a helyén van, akkor ő ezeket a határozott döntéseket meghozta volna. Szükséges lett volna, mert a törvénytelenséget az elején lehetett volna felszámolni törvényes rendőri erőszakkal.
A káosz közepén a hadsereg bevetése felmerült?
A hadsereget nem lehetett bevetni, de az eszközeit igen. Katonai járművekkel a taxik elszállítását meg lehetett volna valósítani – a tüntetők mindjárt megijedtek volna, mert féltették a kocsijaikat. Ez volt az a helyzet, amelyre vonatkozólag Göncz Árpád köztársasági elnök utasítást adott, hogy a hadsereg ezeket az eszközöket nem adhatja oda. A probléma az volt – még egyszer mondom –, hogy az államfőnek nem volt joga utasítást adni a hadseregnek.
Maga az események kiindulópontja, a kormány lépése, a 65 százalékos benzináremelés indokolt volt?
1974-75-ben az olajár-emelkedést követő helyzetben a szocialista kormány azt a döntést hozta, hogy nem emelnek benzinárat, a költségvetés ezt kivédi, míg Nyugat-Európában a kormányok a munkásosztályra terhelik az áremelkedést. Onnantól kezdtek kialakulni az olajárak körüli abszurd aránytalanságok; még a Németh-kormány idején is jó ideig államtitok volt az államadósság, pedig ebből a döntésből eredt az államadósság jelentős hányada. Az államadósságról a magyar lakosság nem tudott, mert nem tudhatott. Az ország akkor az IMF lélegeztetőgépén volt, és perszepresszionáltak minket. Így született meg a döntés az áremelésről.
A kormány meg akarta előzni a pánikszerű benzinfelvásárlást, és ennek érdekében először letagadta, majd hirtelen bejelentette az áremelést, aztán zavaros nyilatkozatokat adott – szörnyű kommunikációs hibákat követett el.
Még egyszer mondom: pár hónapja működött csak a kormány, a kormány tagjai, a hivatal alkalmazottai sok esetben alig ismerték egymást, a miniszterelnök pedig kórházban volt. Nagyon nehéz elképzelni egyébként valamilyen csodakommunikációt, amely elérte volna, hogy egy ilyen nagyon erős áremelést boldogan fogadjanak a taxisok.
Antall Józsefet akkor műtötték; amikor az altatásból felébredt, információkat kért az eseményekről – önnel is beszélt. Milyen hatással voltak rá a kinti események?
Amikor Antall József felépült, és az egésznek vége lett, akkor behívott engem, és azt mondta, hogy belügyminiszternek kell lennem.Az volt a feladat, hogy gondoskodjak arról, hogy a kormánynak legyen rendőrsége.
Nem barátságosan közölte, inkább ingerülten, ami egyébként nem volt rá jellemző. Az egész eseménysor bántotta őt; kínozta az az érzés, hogy pont akkor nem volt itt, amikor szükség lett volna rá; ha itt lett volna, akkor gyorsabban tudott volna reagálni a kormány.
1990 forró őszén egy nyílt helyzet alakult ki, sokan kimutatták a foguk fehérjét, így utána mindenki levonhatta a politikai tanulságokat a maga számára. Ön akkor mit vont le ebből?
Antall József is elmondta ezt a kórházban adott „pizsamás” interjújában. Ez egy bravúros teljesítmény volt, egy bravúros kritikai látlelet a helyzetről. Azt hiszem, ezt követően mindenki csak tisztelettel gondolhatott a képességeire. A másik az, hogy amikor a miniszterelnök belügyminiszterré nevezett ki, utalt a katonaiskolás múltamra is, hogy erélyesnek kell lenni.
fotó: Földházi Árpád, MTI