Helybenhagyták az elsőfokú ítéletet: élete végéig rács mögött marad a taxisofőrt brutálisan megkéselő férfi

Helybenhagyták az elsőfokú ítéletet: élete végéig rács mögött marad a taxisofőrt brutálisan megkéselő férfi
Megosztom

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így élete végéig fegyházban marad az a férfi, aki késsel egy taxisofőrre támadt 2018 tavaszán Budapesten – tájékoztatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetője pénteken az MTI-t.

Medveczky Gábor felidézte: a Fővárosi Főügyészség 2019 februárjában emelt vádat az elkövetéskor 32 éves férfi ellen, mert 2018 májusában a főváros XX. kerületében, fuvar közben összeszurkált egy taxisofőrt, hogy elvegye az értékeit. A sértettet nem érte halálos szúrás. Az elkövető elvette a taxis húszezer forintját, majd – a vérző sértettet gépkocsijában hátrahagyva – elmenekült. A vádlott korábban egy másik taxist is kirabolt.

A Fővárosi Törvényszék 2020 februárjában a vádlottat nyereségvágyból, és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek és első fokon tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte.

A fellebbviteli főügyész közleménye szerint a Fővárosi Ítélőtábla november 11-én az elsőfokú határozatot helybenhagyta, így jogerős, hogy az erőszakos, többszörös visszaeső férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

(MTI)