A Pék Taxi mindenkit lekenyerez!

A Pék Taxi mindenkit lekenyerez!
Megosztom

A munkám egyik legklasszabb részének mindig is azt tartottam, hogy rengeteg izgalmas emberrel és történettel találkozom nap mint nap. Az pedig külön ámulattal tölt el, mikor valaki a jól ismert, kitaposott ösvény helyett inkább fogja magát, leköltözik Pusztazámorra, majd egy teljesen reményvesztett év végén előrukkol 2020 egyik legjobb ötletével. Ismerjétek meg Bali Dávidot és Pintér Borókát.

A rendezvényszervezőként dolgozó Dávid és gasztromarketinges felesége, Boróka mindig is kertes házban képzelték el a jövőjüket, ezért a nyüzsgő belvárost maguk mögött hagyva, a Budapesttől 22 km-re található Pusztazámorba tették át a székhelyüket. Kiköltözésük után azonban azt tapasztalták, hogy nemcsak minőségi pékáruból, de pékből is hiány van, miközben a kereslet és a fizetőképes közönség éppenséggel adott lenne. Dávid régóta vágyott rá, hogy a szellemi terméken túl valami kézzelfoghatót is alkosson. A gasztronómia mindig is érdekelte, így nem túl hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, nem várnak arra, hogy másnak is eszébe jusson kitölteni a piaci rést. Így indult útjára a Pék Taxi. 

A Pék Taxiban ez a sok-sok finomság mind elfér/Fotó: Boldog Attila

Az első kilométerek 

Nem sokkal később megtalálták a kiszállításhoz szükséges autót, ami a taxikhoz nagyon hasonló, sárga színben pompázott. A névválasztás után pedig Boróka már ennek megfelelően alakította az arculatot. Dávid a beszerzést és az értékesítést intézi. Pékként ugyan nem tudja elképzelni magát, de a megfelelő szakmai háttértudást elengedhetetlennek tartja, így november 1-jén a felnőttképzés keretein belül megkezdte a tanulmányait pék szakon.

Rendezvényszervező múltjának köszönhetően Dávid rengeteg kapcsolattal rendelkezik. Már korábbról ismerte Németh Áront, aki többek között a Kenyérlelke fesztivál egyik alapítója. Ő aztán összekötötte azokkal a pékekkel, akiknek a termékeit most forgalmazzák, de jelenleg Szabadfi Szabolcs a legnagyobb beszállítójuk.  

A rendszer egyelőre úgy működik, hogy Dávid naponta kétszer fordul áruért. Hétfőn és csütörtökön Sóskúton és Tárnokon lehet vele találkozni. Kedden és pénteken Pusztazámoron és Százhalombattán parkol le. Szerdán és szombaton a Velencei-tó környékén árul. A pontos menetrend a Facebook-oldalukon érhető el. 

Fotó: Boldog Attila

A Pék taxi már tervezi a terjeszkedést

Mi sem bizonyítja jobban, hogy mekkora igény van a Pék Taxira, mint az, hogy bár még csak két hete indultak, az egy kocsiból jövő héten már 3 lesz. Terveik szerint nyáron már 10 taxiból álló flottával szeretnének országos lefedettséget biztosítani. Ha pedig minden jól alakul, nyáron szeretnék bevenni a Balaton környékét is. Mivel a pesti oldal viszonylag el van kényeztetve kovászoskenyér-ügyileg, így nagyon szeretnének egy állandó egységet nyitni Budaörsön, ahol a hét minden napján be lehet térni hozzájuk a reggelinek valóért. 

Mi sem maradtunk pékáru nélkül 

Ahogy láthatjátok, nem kevés ízelítőt kaptunk az aznapi palettából, így azt se tudom, hol kezdjem. Jutott az asztalra vadkovásszal készült kenyér (1050 Ft) és aszalt paradicsomos ciabatta (750 Ft), belga csokival és naranccsal turbózott kalács, valamint különböző ízesítésű csigák és perecek is. A kenyereknek már a súlyán érezni, hogy semmi közük az úton-útfélen kapható levegős borzalmakhoz. A héjuk eszméletlenül ropogós, belül tömör, mégis puha, és olyan laktató, hogy szerintem képtelenség két szeletnél többet enni belőlük. Ez persze nem is baj, merthogy a vásárlás másnapján ezek nem kizárólag prézlinek vagy önvédelmi eszközként használhatóak. A valóban minőségi kenyér 3-4 nap múlva sem okoz csalódást. 

Bárcsak minden asztal ilyen szép lenne! Fotó: Bercely Judit

De nem csak kenyérben utaznak…

A péksütemény – és úgy általában a sütemény – műfajának nem vagyok nagy hódolója, mert nem vagyok édesszájú. Ezek viszont olyan klasszul néztek ki, hogy mindent megkóstoltam. A csigák közül nálam egyértelműen a ricottás vitte a pálmát (450 Ft), ami a kandírozott narancsnak köszönhetően kicsit fanyarkás ízvilágot kapott, imádtam.

A dobogó második fokára a sajtos perec léphetett. Nem tudom, milyen sajt került rá, de úgy tippelem, hogy valami hosszabban érlelt, füstölt fajta. Akárhogy is, egyszerűen nem bírtam betelni vele (390 Ft). Valamint nem mehetek el csak úgy a belga csokis-narancsos kalács mellett sem. Őszintén szólva az idejét sem tudom, hogy mikor ettem utoljára egyáltalán bármilyen kalácsot, de ha ez a fajta elérhető távolságban lenne az otthonomtól, sokkal többet kéne járnom futni, az tuti. 😀 Egy jó nagy bögre tea vagy a délutáni kávé mellé el nem tudok képzelni jobbat. Ha netán úgy kapjátok el a Pék Taxit, hogy még nem vitték el az összeset, ezt ki ne hagyjátok (1200 Ft)! 

A perec volt az egyik kedvencünk/Fotó: Boldog Attila

De nem csak kenyerek és péktermékek találhatók meg a guruló pékségben. Dávidék azokra is gondoltak, akik maguk szeretnék elkészíteni a reggelihez valót, így jó minőségű, színes választék várható a magyar topmalmok különböző biolisztjeiből.

Ha kíváncsiak vagytok, legközelebb hol találkozhattok a Pék Taxival, mindenképpen kövessétek a már fent említett Facebook-oldalukat. (Ha pedig csak simán csorgatnátok kicsit a nyálatokat, lessétek meg az Instájukat! )

Az interjú helyszínének biztosítását köszönjük a Violet Consulting Kft. csapatának.

Forrás: streetkitchen.hu