Taxival is fuvarozták a határsértőket, lebuktak az embercsempészek

Taxival is fuvarozták a határsértőket, lebuktak az embercsempészek
Megosztom

A rendőrség közlése szerint egy polgárőr tett bejelentést a hercegszántói határrendészeti kirendeltségére kedden reggel, mert Csátalja külterületén egy taxit és egy Volkswagent látott az út szélén megállni, amelyből több személy kiszállt, majd mindannyian beszaladtak az erdőbe. A két autó ezután elhajtott.

A járőrök a megjelölt helyszín környezetében terepkutatást végeztek, melynek eredményeként 11 illegális migránst tartóztattak fel. A külföldiek szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a sárga taxi (bár a matricája takarva van, azért felismerhető, megint melyik cég versenyzője – szerk.) és a szürke színű Volkswagen sofőrjei a határsértőknek segítséget akartak nyújtani abban, hogy jogellenesen Nyugat-Európába jussanak, ezért a rendőrök a járművek keresésébe kezdtek. A szürke autót 7 óra 35 perckor Bátmonostor belterületén vonták intézkedés alá az egyenruhások, míg a taxit néhány perccel később a megyei nyomozók állították meg Baján. Az autókkal lévő budapesti testvérpárt – B. Tibort és B. Balázst – a rendőrök előállították.

Ellenük a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított. A rendőrök kezdeményezték a testvérpár letartóztatását, míg az illegális migránsokat meghallgatásukat követően visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Mint arról beszámoltunk, szerdán hajnalban Kecskeméten fogtak el egy embercsempészt a rendőrök.

Forrás: baon.hu