Lánchíd projekt – balról

Lánchíd projekt – balról
Megosztom

Közel 27 milliárdba kerülhet a Lánchíd felújítása

8,5 milliárd forintot spórolhatott a főváros a korábbi tender érvénytelenné nyilvánításával.

Megtették végleges ajánlataikat a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzésen a pályázók – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Mint írták,

a legalacsonyabb ajánlat alapján bruttó 26,75 milliárd forint költséggel újulhat meg a híd.

Ez 8,5 milliárd forinttal alacsonyabb összeg, mint ami az idén januárban érvénytelenné nyilvánított tender legjobb ajánlata volt. Akkor legkevesebb 35,29 milliárd forintért vállalták volna a kivitelezést, igaz, a Váralagút felújításával együtt.

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán azt írta a közbeszerzésről: „Megyünk tehát előre, ahogy ígértük.”

Megjegyezte azonban: a kormány 9 hónappal azután, hogy megígérte, még nem utalta el azt a 6 milliárd forintot, amit a híd felújításának támogatására szán.

A közlemény szerint szerint a Budapesti Közlekedési Központ folyamatosan végzi az ajánlatok értékelését.

Forrás: hvg.hu