Kiakadtak a budapesti autósok, elindult a tömeges büntetés

Kiakadtak a budapesti autósok, elindult a tömeges büntetés
Megosztom

A Ripostnak több autós is nyilatkozott, miután a belvárosban tömegével kaptak szélvédőjükre büntetést, vagy kerékbilincset a kocsijukra.

„A hetedik kerület most olyan , mint egy elvarázsolt kastély, sosem tudod hol kell kijönni„ -mondta egy budapesti taxis a lapnak, akinek a dolgát szintén megnehezítették az utóbbi időben a forgalomváltozások. „ Ha valaki kerületen belül akar utazni, akkor sokszor azt tanácsolom, hogy menjen inkább gyalog, mert sok utcába csak a fél belváros megkerülésével lehet eljutni szabályosan”-tette hozzá.

Lenne megoldás a nagy kerülők kiküszöbölésére

„Botrányos, egész nap azt látom, hogy tolatnak kifele az autók. Akkor legalább ki kellene nyitni a Wesselényit, hogy legyen lehetőségük az autósoknak, így sokan hatalmas körrel tudnak hazajutni” – mondta egy másik kerületi lakos.

Nem csak az a probléma, hogy a forgalomátszervezés úgy sikerült, hogy gyakorlatilag egész városrészeket kell megkerülni, ha a kerület egyik részéből a másikba akar jutni az ember, hanem az is , hogy durván sarcolják az embereket. Sokan, akik megszokásból közlekednek eltévesztik az irányt vagy szabálytalanul parkolnak és mire észre veszik már meg is büntették őket – írja a Ripost.

Fotó: Ripost/Markovics Gábor

Sokan a Facebookon panaszkodnak

„Rosszul fordultam ki az utcából és harmincezer forintom bánja. Hiába mondtam nekik, hogy 4 éve, amióta itt lakok, mindig arra fordultam ki, nem vettem észre a változást, de nem érdekelte őket. Csak a büntetést akarták behajtani” – írja Sándor.

Többen gondolják úgy, hogy a forgalomszervezésből pótolnák a költségvetési hiányt Erzsébetvárosban. Ezt megerősítette Benedek Zsolt, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője is.

„Elképzelhető, mert elég komoly összegeket szedtek be„ – mondta a képviselő a körzeti televízió Pirkadat című műsorában.

Kifejtette: az egyes forgalomátszervezések után mindig jelentős pénzeket szedtek be. Erről meg is bizonyosodtak, amikor Veres Zoltán, Fideszes képviselő levélben kikérte az erre vonatkozó adatokat. Benedek nem tudja, hogy miért van hiány a költségvetésben, ugyanis 2019-ben az előző vezetés 10,5 milliárd forinttal adta át a kerületet.

Forrás: metropol.hu