Nehéz helyzetben vannak megyénk taxisai: bulik helyett már csak a boltból kérnek fuvart Nógrádban

Nehéz helyzetben vannak megyénk taxisai: bulik helyett már csak a boltból kérnek fuvart Nógrádban
Megosztom

A taxisforgalom korábban is egyedül a megyeszékhelyen volt jelentősnek nevezhető szűkebb hazánkban, de a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások hatására itt is a mindennapi megélhetésért küzdenek, akik még űzik az ipart. Az igénybe vehető autók száma ugyan nem csökkent, de az éjszakai élet megszűnésével apadt, és átalakult az alkalmi személyszállításból élő vállalkozók vendégköre.

Ezekben a nehéz időkben sok szakmát rosszul érintenek a korlátozások. Ide tartoznak a személyszállítással foglalkozó vállalkozók is. A szórakozóhelyek bezárása és a kijárási tilalom hatására a munkájuk megszokott rutinja felborult.

Czene Zoltán harminc éve dolgozik taxisofőrként és elmondta, hogy már nagyon várják a korlátozások végét, ami után minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Ő és a kollégái kitartanak, bár a forgalmuk jelentősen visszaesett, amióta megszűnt az éjszakai élet.

– Nyolc főállású taxisról tudok, aki Salgótarjánban dolgozik. Rajtunk kívül még egy vállalkozó űzte ezt az ipart, de ő csak mellékállásban és leginkább a hétvégi éjszakákon fuvarozott. A korlátozások bevezetése óta őt már nem láttam az utakon – mondta a vállalkozó.

Hozzátette: bár jelentősen visszaesett a forgalom, de legalább akad valami, ami stabilan munkát ad… A taxisok szolgáltatását leginkább a városon belül, vagy annak közvetlen környezetében veszik igénybe az emberek. Erősen érezhető, hogy a nyugdíj és a segély után az autóval nem rendelkező háztartások a havi nagybevásárlást taxival oldják meg. A korábbiaknál jobban jellemző manapság, hogy a szegényebb réteg is él ezzel a lehetőséggel. Az emberek – talán, hogy ezzel is csökkentsék a személyes érintkezések számát – keveset mozdulnak ki otthonról, és ha már elindulnak bevásárolni, akkor egyszerre ki akarnak mindent pipálni a listán.

Ábrahám Lajos több mint tizenöt éve szállítja az utasokat és szerinte sokkal nehezebb lett a helyzet, amióta a járvány felütötte a fejét. Úgy véli, hogy manapság már a megélhetésért küzdenek a taxisok.

– Rengeteg fuvar kimarad. Például a kulturáltan szórakozó házaspárok régebben rendszeresen igénybe vették a szolgáltatásunkat. Így az esti éttermi vacsora közben nyugodtan elfogyaszthattak egy-egy pohár bort. Ez nekünk egy napra máris két utat jelentett, ami jelenleg kiesik – fogalmazott a taxisofőr, hozzátéve: minden vállalkozónak volt valami „specialitása”. Jelenleg a bevásárlás az, ahol rendszeresen lehet számítani az utasokra.

Mint mondta, teljesen nem szűnt meg a késő esti utasforgalom, de ez jelenleg kimerül abban, hogy valaki munkából hazafelé lekéste a buszt, vagy tovább dolgozott a kelleténél, és emiatt válik szükségessé a fuvarkérés. Rendszeresnek mondhatók az olyan megrendelések is, ahol az utast orvoshoz kell vinni. A betegszállítókat nem mindenki szeretné igénybe venni, így inkább a gyorsabb és kényelmesebb megoldást választják.

Le kellett mondani a szakácsokról

Nem ritka, hogy valaki azért veszi igénybe a taxisok szolgáltatását, mert a lakhelyéhez legközelebb eső buszmegálló is két kilométernyire van. Egy nagybevásárlásnál ez megterhelő lehet. A téli időjárás sem kedvező, az esetleges nagy fagy, vagy a havazás sem könnyíti meg a helyzetét annak, aki el szeretne jutni egyik helyről a másikra. – Korábban az is jellemző volt, hogy a munkáltató fizette a dolgozó hazaútját, ha már nem volt elérhető buszjárat. Leginkább a szakácsoknál volt ez megfigyelhető, de mivel az éttermek már áttértek a kiszállításra, így az utazás és a munkaidő is kiszámíthatóbb, a mi szolgáltatásunkat pedig kevésbé veszik igénybe – mondta Ábrahám Lajos salgótarjáni taxis.

Forrás: nool.hu; nyitókép: Czene Zoltán és kollégái kitartanak, bár a forgalmuk jelentősen visszaesett
Fotó: Hegedűs Márk / NMH