Taxist ütött egy külföldi egyetemista Debrecenben

Taxist ütött egy külföldi egyetemista Debrecenben
Megosztom

A Debreceni Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ellen a külföldi állampolgárságú férfi ellen, aki összeveszett barátnőjével és a lány taxival akart eltávozni a helyszínről.

A Debrecenben egyetemi tanulmányokat folytató külföldi állampolgárságú, ittas állapotban lévő vádlott és barátnője 2020. július 1-jén hajnalban, 3.30 perc körüli időben Debrecenben, az egyik bevásárlóközpont közelében összeszólalkozott, ezért a lány el akart menni.

A vádlott barátnője odament egy közelben várakozó taxihoz, és beült a bal oldali hátsó ülésre. A vádlott meg akarta akadályozni, hogy a barátnője elmenjen, ezért a gépkocsi ajtaját megfogta, nem engedte, hogy azt a lány bezárja. A sofőr ezt látva kiszállt, és becsukta a bal hátsó ajtót. El akart indulni, azonban a vádlott kinyitotta, majd nagy erővel becsapta az autó bal hátsó ajtaját. A sértett ezért újra kiszállt és számon kérte a vádlottat, mire a férfi ököllel meg akarta őt ütni, azonban a sofőr elhajolt, így az ütés a halántékát érte.

A sértett ismét el akart indulni a járművel, azonban az ittas és felindult állapotban lévő vádlott ekkor kinyitotta az autó jobb oldali hátsó ajtaját, majd azt nagy erővel becsapta. A sértett ekkor újra kiszállt az autóból, ekkor azonban észlelte, hogy a vádlott meg akarja őt rúgni, ezért felemelte a lábát és a rúgás a talpát találta el.

A sértett 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérülést szenvedett. A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottat intézkedésként bocsássa próbára.

Forrás: civishir.hu