Jó lenne, ha taxizásnál is választhatnánk menüt?

Jó lenne, ha taxizásnál is választhatnánk menüt?
Megosztom

Igaz, hogy néha kellemetlenné tud válni a taxizás, uberezés, lyftezés, mondjuk akkor, ha az utasok pandémia idején nem hajlandók felvenni a maszkot, sőt, ezen még ők húzzák fel magukat, majd direkt arcon köhögik a sofőrt. 

A Redditen elkezdett terjedni egy fotó, ami egy lyftes sofőr autójában készült. A képen az látszik, hogy a sofőr több opciót is felkínál az utazásra. Lehet választani, van

  • kínos utazás – figyelmen kívül hagyjuk ezt a listát és némán ülve, feszengve utazunk
  • vicces út – kínos és vicces történeteket mesélek az életemből
  • néma utazás – csak utazunk csendben
  • fura, ijesztő út – szintén csendben utazunk, de végig bámullak a visszapillantó tükörből
  • karaoke autó – izomból énekeljük a 80-as, 90-es és a korai 2000-es évek legnagyobb slágereit
  • terápiás kocsi – mondod a problémáidat, én pedig meghallgatlak
  • részeg utazás – megyünk, te pedig behánysz az autóba
  • small talk – olyan brutális dolgokról dumálunk, mint az őrült időjárás, aztán majd váratlanul megkérdezem, hogy láttad-e a tegnapi meccset
  • buborék autó – haladunk és közben buborékokat fújunk

Forrás: index.hu