Vezető nélküli, de mégsem önvezető taxiszolgáltatás indul Las Vegasban

Vezető nélküli, de mégsem önvezető taxiszolgáltatás indul Las Vegasban
Megosztom

A Halo nevű cég vezető nélküli taxijai nem mesterséges intelligenciával közlekednek, hanem távirányítással irányítják őket 5G-hálózaton keresztül.

A The Verge leírása alapján a koncepció nagyjából az utazásmegosztó szolgáltatások és a közösségi autózás ötvözete lesz, vagyis nagyjából úgy kell elképzelni, mintha az Ubert kereszteznénk a MOL Limóval. Miután az utas megrendelte az autót, az távirányítással odavezet hozzá, innentől viszont a Halo autói hagyományos autóként működnek, amiket normál módon lehet irányítani. Amint az egyik utas kiszállt, a taxi visszakapcsol távirányítású módba, és már megy is a következő utashoz.

Az autók működéséhez szükséges 5G-hálózatot a T-Mobile biztosítja, de a taxik emellett más hálózatokat is igénybe vesznek majd. A szolgáltatást jelenleg sofőrökkel ellátott autókkal tesztelik, viszont a vállalat végső célja, hogy teljesen önműködő járműveket fejlesszenek ki. A Halo szerint a rendszert ennek érdekében úgy tervezték meg, hogy a járművek képesek legyenek tanulni abból, amit az emberi operátor csinál.

A nevadai városban nem ez az első érdekes koncepció a közlekedés megreformálására, hiszen az Elon Musk által létrehozott The Boring Company nemrég fejezte be azt az alagutat, amely a Las Vegas-i Kongresszusi Központ alatt fut, és Teslák fogják benne szállítani az utasokat. Las Vegas népszerű célpont az önvezető technológiával foglalkozó cégek körében is, a közelmúltban a Motional, korábban pedig a Lyft is üzemeltetett itt olyan önvezető autókat, amik sofőr nélkül közlekedtek. Bár ezeket nem tudtuk kipróbálni, de a tavalyi CES-en nekünk is lehetőségünk nyílt rá, hogy beüljünk egy robotautóba, ami kitűnően vizsgázott a város forgalmas útjain.

Forrás: raketa.hu