Lebénítják a dugók a fővárost – A taxisok a káosz egyik legnagyobb áldozatai

Lebénítják a dugók a fővárost – A taxisok a káosz egyik legnagyobb áldozatai
Megosztom

Mint a taxisok elpanaszolták: oda, ahova eddig úgy 5 perc volt az út, most a kiszállás akár 20 percig is eltarthat. Emiatt sok megrendelést elbuknak.

Sajnos most nem tudunk autót küldeni

az alábbi sorok írójával az egyik nagy taxitársaság diszpécsere közölte ezt késő este. Mostanság Budapesten különösen azok akik a reggeli és a késődélutáni órákban akarnak taxival utazni, könnyen problémákba ütközhetnek.

A kocsikra sokat kell várni, de van hogy az is hosszú percekbe telik, mire sikerül telefonon leadni a rendelést.

A Bolt sofőrjei arról számolnak be, hogy sokan, akik korábban a régebbi bejáratott brandeket hívták, most inkább hozzájuk fordulnak, de sajnos nehezen tudnak élni a lehetőséggel, mivel ők is a szokottnál jóval lassabban tudnak utazni a fővárosban.

Oda, ahova eddig úgy 5 perc volt az út, most a kiszállás akár 20 percig is eltarthat. Nem ritka, hogy emiatt a leadott rendeléseket időközben lemondják az emberek.

Sok utas a csúcsidőszakokban joggal érezheti és tapasztalhatja azt, hogy hosszabb idő alatt érkezik meg a rendelt autója, mint amihez korábban hozzászokott. Ennek a magyarázata nem a taxik számának a drasztikus csökkenése, hanem a folyamatos közlekedési dugók miatt kialakult közúti forgalom növekedése

mondta el a növekedés.hu-nak Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke. Hozzátette: ahogy minden közúton közlekedő, úgy a taxisok is kénytelenek ezzel a helyzettel nap mint nap szembenézni és bizakodni abban, hogy mielőbb befejeződnek a felújítások.

Reménykedünk persze továbbra még abban is, hogy azokat a forgalmi sávokat, amiket a pandémia kezdetén elvett a főváros, azt mielőbb visszakapják az autósok

A káoszt részben az okozza, hogy a belvárosban egyszerre zajlik a Lánchíd, a Blaha Lujza tér, a Pesti alsó rakpart és a hármas metró roppant forgalmas középső szakaszának a felújítása. Mindennek tetejébe, ahogy korábban írtuk: a fővárosban ráadásul rohamosan nő az autók száma. Közép-Magyarországon az utóbbi húsz évben 400 ezerrel több személyautó került forgalomba.

A taxisok mindemiatt sajátos helyzetbe kerültek. Hisz a pandémia elején az volt a probléma, hogy túl kevés rendelés futott be.

Most viszont a rendelésszám érdemben megugrott, de a várost lebénító dugók miatt az ügymenet nem tud visszaállni a régi kerékvágásba.

Mivel a taxisok nehezen állnak lábra, ezért most különösen rosszul érinti őket az elszámolási rendszer. A kártyás fizetések ugyanis nem az ő számlájukon landolnak és időbe telik mire megkapják a részüket. Lehet akár egy hónap is mire a pénzükhöz jutnak. Viszont a kiadásokat rögtön rendezniük kell.

Ezért volt pár sofőr, aki jelezte nekünk: nem igazán örülnek, amikor az látják, hogy a kuncsaft a bankkártyát veszi ki a pénztárcájából.

Viszont jó hír, hogy magával a taxisok számával nincs probléma. A fővárosban az év elején még ötezer alatt volt az ágazatban dolgozó sofőrök száma, de mára ez a mutató 5300 fölé ment. Így az emberhiány már nem áll a megfelelő kiszolgálás útjában.

Forrás: novekedes.hu; kép forrása: index