Kiemelt biztosítás, komfortos környezet, egekbe szökő üzemanyagárak

Kiemelt biztosítás, komfortos környezet, egekbe szökő üzemanyagárak
Megosztom

Egyre nehezebb helyzetben vannak a magyarországi taxisok, hiszen amellett, hogy a koronavírus-járvány ezt az ágazatot sem kímélte, a folyamatosan növekvő üzemanyagárakkal is szembe kell nézniük. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi inflációs adatai alapján azonban a magyarországi taxik átlagos kilométerdíja alig feleannyira követi a benzin és gázolaj áremelkedését – írja a Világgazdaság.

Ma egy kilométeres taxis utazás a KSH adatai szerint ugyanis 322 forintba kerül átlagosan Magyarországon – ebbe a fővárosi, értelemszerűen drágább tarifák mellett a vidéki kisvárosok díjszabásai is beletartoznak –, öt évvel ezelőtt pedig 273 forintot tettek ki, azaz 18 százalékkal nőtt az ár. Ugyanez az üzemanyagok esetében: a benzin 2017 szeptembere és 2021 szeptembere között 353 forintról 457 forintra, a gázolaj pedig 349 forintról 453 forintra nőtt, azaz előbbi körülbelül 29, utóbbi pedig nagyjából 30 százalékos növekedést ért el öt év alatt. Egy év alatt még nagyobb a különbség a két adat között, míg ugyanis a taxis kilométerdíj 6 százalékkal, addig az üzemanyagok több mint 22 százalékkal nőttek.

Márpedig a különbséget nem lehet csak úgy áthárítani az utasokra, így a taxisok egyelőre kénytelenek állni az elszálló költségeket.

„Az utóbbi években folyamatosan érezzük az egyre növekvő költségeket – mint az üzemanyag, biztosítások, szervízdíjak, gépjármű beszerzési díja, évenkénti műszaki vizsgák, fóliázás, taxióra hitelesítés, pénztárgép üzemeltetési és szervízdíjak, képzési díjak, takarítási  és mosatási költségek, könyvelési díjak, droszthasználati díj, és még sorolhatnám – a saját bőrünkön, hisz azokat nem terheltük át az utasainkra” – emelte ki a VG-nek Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke, aki azt is elárulta, hogy a taxis vállalkozóknak megközelítőleg az összes költségének körülbelül húsz százalékát teszi ki az üzemanyag költség.

– Sajnos a folyamatosan emelkedő és állandó költségek miatt egyre nehezebb fenntartani a taxis vállalkozásokat. A személytaxi szolgáltatást hazánkban egyéni és társas vállalkozások végzik ennek összes előnyével és hátrányával együtt. A vállalkozónak nem csak a havi költségeit kell kitermelnie a bevételből – az aktuális tarifa használatával – hanem abból a saját bérét illetve a gyors jármű-amortizáció miatt a következő autójának a beszerzési árát is ki kellene termelnie legalább 5 évenként újra és újra. A jelenleg 2018 óta alkalmazott árak Budapesten: 700 forintos alapdíj, 300 forintos kilométerdíj és 75 forint várakozási díj. Ezeket a díjakat szeretnénk minimum 30 százalékkal emelni. Erre teszünk majd javaslatot, de természetesen figyelembe vesszük majd a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a Főváros javaslatait is, mert érdekünk, ahogy eddig is, a kompromisszum. A tarifaszerkezet egyszerű és kiszámítható, azt az utasok hosszú évtizedek óta megszokták, ezért azon nem lenne célszerű most módosítani, de ha erre igény lenne, természetesen lennének javaslataink – mondta Metál Zoltán, aki hozzátette: mivel a költségeik szintje lassan már meghaladja a nyugat-európai taxisokét, így még a dupla kilométerdíj sem lenne irreális.

A szövetség adatai szerint egyébként a Covid-válság alaposan megtépázta a szakmát: míg 2019-ben Magyarországon 10,5 ezer taxis vállalkozó volt, jelenleg már csak mindössze hétezren szállítanak. Budapesten pedig a korábbi 7 ezer helyett már csak 5 ezren taxiznak.

– A jelenlegi rendelésszámhoz képest a csökkent taxi-szám továbbra is és folyamatosan biztosítja a megrendelői igényeket, hiszen a turizmus még nem tért sajnos magához, de a  nyitással egyidejűleg ismét használják egyre gyakrabban a taxit az utasok – összegezte Metál Zoltán.

(azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy a Taxisok Világa oldalról letöltve a képeket minden egyes fotó neve: Metal_foto. Kacccckacccc)

Forrás: Világgazdaság; taxisokvilaga.hu;, fotó: Google