Késsel követeltek kölcsönt egy budapesti taxistól
Taxit rendelt, majd az angyalföldi Szent István parkba vitette magát egy férfi vasárnap este. A rendelkezésre álló adatok szerint ott 14 ezer forintot kért kölcsön a sofőrtől, aki először nem akart adni, de amikor az utas elővett egy zsebkést, inkább fizetett.
A férfi ezt követően a VII. kerületbe vitette magát, ott kiszállt azzal, hogy mindjárt jön. A taxis tíz perc várakozás után, este nyolc körül értesítette a rendőrséget.
A BRFK zsarolás gyanúja miatt indított nyomozást. A feltételezett elkövetőt ma hajnalban kapták el a VII. kerületi járőrök, akik le foglalták tőle a kést. A 31 éves H. Zoltánt előállították, a kihallgatása tart.
Forrás: 24.hu