Megdrágul a taxiszolgáltatás
Na, nem nálunk….
A Szabadkai Városi Tanács döntése nyomán drágulni fog a taxiszolgáltatás városunkban. E szerint a beszállási díj az első tarifában az eddigi 95 dinárról 125 dinárra emelkedik, míg a másodikban 120-ról 125 dinárra, a megtett kilométerenkénti díj pedig az első tarifában az eddigi 70 dinárról 75-re, míg a másodikban 85 dinárra módosul. Egy óra várakozás 800 dinárba kerül. A városközpontban megkérdeztünk egy taxist, aki megerősítette az ármódosítást, és hozzátette, hogy az utasok februártól számíthatnak drágább tarifákra, de a sofőr azt is elmondta, hogy az intézkedéssel nincs megelégedve.
– A drágítást nem tartjuk elegendőnek. Sőt, ha összehasonlítjuk az új tarifákat a régi, 2020 februárjában megállapított tarifákkal, akkor van, ahol még csökkentek is az árak. A második tarifában például korábban 95 dinár volt a megtett kilométerenkénti díj, míg a várakozási díj 1000 dinár volt. Így az árak csak bizonyos szolgáltatásoknál emelkedtek 5, illetve 25 dinárral, míg az utóbbi hónapokban csak a benzinár 30 százalékkal emelkedett. Sajnos így a taxizás nem fizetődik ki. Én a nyugdíj mellett vezetek taxit, de lehet, hogy hamarosan abbahagyom – panaszolta a taxisofőr.
A fentiek mellett megkérdeztük a taxisofőrt arról is, hogy az utóbbi időben hogyan alakul a forgalom.
– Napközben még van fuvarunk. Főleg az időseket és a betegeket szállítjuk a kórházba, a rendelőkbe az orvoshoz. A járvány kezdete óta azonban éjszaka nem dolgozunk. Este 9–10 óráig még szállítunk utasokat, utána végzünk a munkával. A kávézók általában nyolc óra után bezárnak, utána fél 9-9 óra körül már alig vannak emberek a városban. Mi állnánk az utasok rendelkezésére, hiszen azért vagyunk itt, hogy egy kis pénzt keressünk, de éjjel egyszerűen nincs kit szállítanunk – magyarázta a taxisofőr.
Forrás: magyarszo.rs