Tarifaemelést akarnak a taxisok, de Karácsonyék ez ügyben is a kormányra mutogatnak (VIDEÓ+KÉPGALÉRIA!)

Tarifaemelést akarnak a taxisok, de Karácsonyék ez ügyben is a kormányra mutogatnak (VIDEÓ+KÉPGALÉRIA!)
Megosztom

Körülbelül négyszáz taxis sztrájkolt ma a Hősök terén azért, hogy a fővárosi vezetés emelje a taxitarifákat, ugyanis évek óta nem történt ilyen, ugyanakkor az infláció, a benzinár-emelkedés és a pandémia őket is megviseli. A tarifaszabás viszont a főváros hatásköre, ám ők eddig az utcán dolgozó taxisokkal nem tárgyaltak, bár most, hogy utcára vonultak, mégis szóba állt velük a főpolgármester-helyettes, Kiss Ambrus azonban egyből a kormányra mutogatott, szerinte ugyanis ez az ő hatáskörük. A taxisok képviselője, Horacsek Róbert a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy a kormány korábban már segített a taxisokon, ezért a fővároson túl hozzájuk is fordulnak, remélve, hogy ha a főváros nem is, a kormány majd most is közbeavatkozik, ahogyan ezt a járvány alatt is tették a parkolási díjak elengedésének ügyében. Amit a taxisok szeretnének, az annyi, hogy a hétszáz forintos alapot emeljék meg ezer forintra, a kilométerárat pedig háromszázról ötszázra.

Horacsek Róbert beszélt arról is, hogy a taxisok többsége elégedetlen a fővárosi vezetéssel, ugyanis a közlekedést a szakmával való egyeztetés nélkül átszervezték, aminek a levét a taxisok is isszák, ülhetnek a dugóban sok helyen ők is. A mostani sztrájkon több taxitársaság sofőrje is részt vett, és remélik, hogy lesz tarifaemelés, ugyanis egyre többen hagyják el a szakmát, egyre nehezebb a megélhetésük. Azzal ugyanakkor tisztában vannak, hogy ha a közeljövőben lesz is döntés az emelésről, az csak hónapok múlva lesz érezhető.

Forrás: pestisracok.hu