Közlemény

A szerdai tüntetés kapcsán átadásra került egy levél a Főpolgármesteri Hivatalban, ahol Kiss Ambrus főpolgármester helyettes hivatkozott egy (szerinte hatályban levő) kormányrendeletre, miszerint a veszélyhelyzet ideje alatt a kormány nem engedi, hogy a taxi tarifa emelésről érdemben tárgyaljanak és azt foganatosítsák.
A folyamatban levő tárgyalásokban (melyet fuvarszervezőkkel és Metállal folytatnak) nem voltak hajlandóak rendeletszámot mondani, sem rendeletet szó szerint idézni, és ezt írásban adni.
A kapcsolódó témához egyetlen egy kormányrendeletet találtunk, ez a 603/2020. (XII.18.) Korm. rendelet a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges gazdasági intézkedésről, mely 2021. december 31-ig volt hatályos, némely kivételtől eltekintve.


Minimális értelmezési képességek birtokában is megállapítható, hogy a fent idézett kormányrendelet egyrészt december 31-vel hatályát vesztette, másrészt jelenleg már 2022. februárját írjuk. Ha lett volna rá szándék és akarat, röpke megoldással már január elsejével megoldható lett volna a tarifaemelés, de legalább a szándék kinyilvánítása. De ha mégsem, február másodikán egy főpolgármester helyettesnek ezzel illett volna tisztában lennie.
Szavai itt hallhatók 8:00-tól:
https://www.facebook.com/sargalaztaxisokblogja/videos/380867883845049