Akár 1500 forint is lehet egy buszjegy a reptérre

Akár 1500 forint is lehet egy buszjegy a reptérre
Megosztom

Mindegy, csak nehogy taxival menjen az utas. Amúgy meg a taxi tarifaemelésért heteket kellett küzdeni, tüntetni, vívni a sunyizások ellen, ezt pedig – maguknak – pikk-pakk megoldják. Gratula.

A Fővárosi Közgyűlés előtt van az az előterjesztés, amely a 100E Ferihegyre közlekedő buszjárat jegyárát 1500 forintra emelné – tudta meg a HVG.

A sajtó munkatársainak tartott csütörtöki háttérmegbeszélésen Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elárulta, hogy hamarosan dönthet a főváros arról, hogy július elsejétől a korábbi kilencszáz forintól ezerötszáz forintra emelik a Deák tér és a ferihegyi repülőtér között közlekedő 100E buszjárat díjszabását.

A Belváros és a repülőtér közötti járatot a kezdetektől drágább, különjegy megváltásával lehetett használni, ami nagyjából 2,9 eurónak felelt meg. Kiss Ambrus kiemelte, mára a kilencszáz forintos díjszabás átszámítva csupán 2,5 euró. Utasaik 83 százaléka külföldi, így számukra nem lesz érezhető az áremelés. Ha jogszabályi korlátja nincs az új díjszabás bevezetésének, akkor erről a Fővárosi Közgyűlés szerdán már dönthet is. 

Ugyanezen a napon választják meg az új főpolgármester-helyettest. Az országgyűlési képviselőként a parlamentbe jutó Gy. Németh Erzsébet helyére a Demokratikus koalíció és az ellenzéki pártok fővárosi képviselői Bősz Anettet (DK) fogják támogatni.

QP | Quality Placement

A háttérbeszélgetésen arra is kitértek, hogy a Budapest Fejlesztési Központ építési és fejlesztési ügyei Lázár János építési és beruházási miniszterhez kerülnek, de egyelőre még nem érkezett megkeresés a miniszterelnökségtől feléjük – írja a HVG.

Kiss Ambrus azt is elmondta, hogy az ukrajnai háború elől menekülők segítése a fővárosnak eddig nagyjából kétszázmillió forintba került. Jelenlegen Budapesten háromszáz menekült van, átlagéletkoruk a húsz évet sem éri el. 

Forrás: index.hu; borítókép: Indulásra vár a Budapesti Közlekedési Központ 100E jelzésű közvetlen repülőtéri járata a Deák Ferenc téren, amely a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre közlekedik. Fotó: Róka László / MTI)