Lázár Jánosnál is lobbizott az Uber, mielőtt az Orbán-kormány arca nem ejtette a céget

Lázár Jánosnál is lobbizott az Uber, mielőtt az Orbán-kormány arca nem ejtette a céget
Megosztom

A The Guardian jutott hozzá ahhoz az adathalmazhoz, amelyből kiderül, hogyan lobbizott az Uber többek között a magyar kormánynál.

Mintegy 124 ezer dokumentumot, köztük 83 ezer e-mailt és további ezer, beszélgetést rögzítő fájlt szerzett meg a The Guardian a 2013 és 2017 közötti időszakból, amikor az amerikai utazásszervező cég világszerte vezető politikusoknál lobbizott azért, hogy számukra kedvező szabályokat alkossanak meg. A nepszava.hu információi szerint ezeket a dokumentumokat a lap megosztotta az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ) nevű tényfeltáró újságírói hálózattal. Ebbe 29 ország 180 újságírója tartozik, köztük ott van a magyar Direkt36 is.

Az oknyomozó portál beszámolója szerint az Uber lobbistáinak Magyarországon sikerült bejutnia több miniszterhez és befolyásos döntéshozóhoz, de ennek ellenére sem tudták elérni, hogy számukra megfelelően alakuljanak a szabályok, így 2016 elején kivonultak az országból.

Az Orbán-kormány akkor azzal magyarázta a dolgot, hogy az Uber inkább kivonul Magyarországról, semmint hogy „vállalja a törvényes működést, az adófizető magyar taxisokkal való tisztességes piaci versenyt és az adófizetést”.

Csakhogy míg az Uber lobbitevékenysége igencsak akadozott, a taxisok lobbitevékenysége idehaza jóval sikeresebbnek bizonyult. Egy ponton például személyesen Orbán Viktorhoz fordultak és rövid idő múlva pozitív visszajelzést kaptak a miniszterelnök környezetéből.

Az Uber Files projekt Magyarországgal kapcsolatos dokumentumaiból egyebek között kiderült, hogy az Ubernek dolgozott Kónya Imre, az MDF-kormány egykori belügyminisztere, aki többek között Pintér Sándor jelenlegi tárcavezetővel tárgyalt. Kiderült az is, hogy Uber elsők között tárgyalt Vitézy Dávid akkori BKK-vezetővel, aki azonban éppen ekkortájt vesztette el a befolyását Budapesten.

A cég képviselői egy alkalommal Lázár János akkori kancelláriaminiszterrel is találkoztak,

egyik bizalmi emberével pedig kapcsolatban álltak. Felvették a kapcsolatot Kóka János korábbi gazdasági és közlekedési miniszterrel is, aki mivel nem szimpatizált a taxisokkal, az Uberrel viszont igen, segített is volna nekik, de végül mégsem lett komolyabb folyománya ennek az együttműködésnek. 

A dokumentumokból ugyanakkor az is kiderült, hogy a NAV meglehetősen komoly nyomás alá helyezte az amerikai utazásszervező céget, több százszor vizsgálták az Uber-sofőröket az adóellenőrök, sőt, a cég még egy fagylaltosztási akciója miatt is ellenőrzést kapott a nyakába. Végül 2016 közepére vált világossá, hogy a taxistörvény ellehetetleníti az Uber működését, így a cég kivonult a magyar piacról.

Az ügy magyar vonatkozása különösen érdekes.

A dokumentumok ugyanis rámutatnak a Magyarországon zajló lobbitevékenységek átláthatatlanságára, mivel 2010-ben eltörölték az úgynevezett lobbitörvényt, amelynek értelmében a kormányzati döntéshozókat megkörnyékező lobbistáknak regisztrálniuk kellett magukat, a tevékenységükről pedig jelentéseket kellett készíteni – jóllehet ezt a törvényt a Direkt36 szerint előtte is nagyon kevesen tartották be.

Forrás: propeller.hu