Újabb taxis társaság kezd versenybe az utasok kegyeiért Pécsett

Újabb taxis társaság kezd versenybe az utasok kegyeiért Pécsett
Megosztom

Budapest, Szombathely és a Velencei-tó után hamarosan már Pécsett is igénybe vehetőek lesznek a Főtaxi szolgáltatásai. A szeptember 15-i induláskor a társaság helyi partnere közel 40 autóval áll majd az utasok rendelkezésére, ami a baranyai megyeszékhely egyik legnagyobb flottája lesz, közölte a cég.

Azt írták, tovább erősítve piaci jelenlétét Pécs városára is kiterjeszti működését a Főtaxi. Ehhez nevet vált a város egyik kedvelt taxitársasága: a három évtizede taxi 10000 néven elindult, később EuroTaxi, illetve Euro7Taxi, legutóbb pedig Euro 900 Taxi Pécs néven működő cég -, márkahasználati szerződés alapján – a Főtaxi brand alatt folytatja tevékenységét, autói pedig főtaxis szabadjelzőkkel és matricákkal futnak majd.

A korábban is a városban dolgozó taxisofőrökre támaszkodó Főtaxi – sok más utazó mellett – nem titkoltan az egyetemre visszatérő diákok számára is vonzó utazási lehetőséget kíván majd nyújtani. Ehhez Pécsett a legversenyképesebb árakkal akar elindulni.

„A szolgáltatási terület fókuszába nemcsak Pécs, hanem a környező települések is beletartoznak majd. Nagyon kíváncsian várjuk, hogy milyenek lesznek a tapasztalataink ebben a turisztikailag is fontos egyetemvárosban, de bizakodásunkat jelzi, hogy a kezdeti, közel 40 gépjárműből álló flotta bővítését már most előkészítettük helyi partnerünkkel” – mondta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

A telefonos rendelés mellett Pécsett is használható lesz a Főtaxi mobiltelefonos alkalmazása, amit azért is érdemes letölteni, mert az applikációban a rendelés leadása után követhető, hogy épp merre jár az autó, az érkező sofőrrel pedig közvetlenül is felvehető lesz a kapcsolat. Budapest után Pécs lesz a második legnagyobb város, ahol a Főtaxival találkozni lehet, a társaság ezt követően más hazai nagyvárosokban is terjeszkedni kíván a jövőben.”

Forrás: pecsiujsag.hu; Fotó: MTI/Krizsán Csaba (archív)