Még 19 százalékkal emelnének a budapesti taxisok, 1500 vagy 1900 forint lehet az alapdíj

Még 19 százalékkal emelnének a budapesti taxisok, 1500 vagy 1900 forint lehet az alapdíj
Megosztom

Az üzemanyag-ársapka eltörlése után szinte azonnal tarifaemelési javaslattal álltak elő a budapesti taxisok. A személyfuvarozók egy része közvetlenül az Orbán-kormánnyal kezdett egyezkedésbe, míg mások a tarifákat megállapító önkormányzatokkal kezdtek alkudozni. A kabinet Fónagy János gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkárt jelölte ki a taxisokkal való tárgyalásra, aki tavaly kétszer is leült a szakma képviselőivel, idén pedig munkacsoportokat alakítanak, ahol a taxishiénák megfékezéséről és az árszabályozásról is megpróbálnak mindkét fél számára elfogadható álláspontra jutni.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke ezzel szemben az elejétől fogva annak a híve volt, hogy az önkormányzatokkal kell tárgyalóasztalhoz ülni, mivel a tarifa megállapítása, rendeleti szabályozása a helyhatóságok  hatásköre. Ennek szellemében decemberben a fővárosi önkormányzatot is megkeresték az érdekvédelmi és szakmai szervezetek. „A városvezetés korrekt volt, kétszer is egyeztettünk az év vége előtt. De senki sem akarta elkapkodni a dolgot, ezért januárra halasztottuk az egységes javaslat kidolgozását” – mondta Metál Zoltán a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén a taxis érdekvédelmi, illetve szakmai szervezetek képviselőinek gyűrűjében.

– A taxisok 80-90 százalékát lefedő szervezetek a benzinársapka eltörlése utáni 40 százalékos emelést figyelembe véve mérsékelt, 19 százalékos áremelési igényt fogalmaztak meg. Ez kétféle módon is elérhető.

Az A változat szerint az alapdíj 1500 forintra emelkedne, a kilométerdíj 440 forintra, míg a percdíj 110 forintra nőne. A B változat szerint a kilométerdíj és a várakozási díj változatlan marad, viszont az alapdíj 1900 forint lenne. A taxisok inkább az első változatot támogatják – ismertette a közös javaslatot a szakszervezeti vezető.

Mint emlékezhetünk, tavaly áprilisban az elmúlt években elmaradt tarifaemelés, a pandémia és az infláció együttes hatásának ellensúlyozására a taxisok demonstrációkkal nyomatékosított kérésének engedve 33 százalékkal emelkedtek a fuvardíjak Budapesten. A viteldíj 300 forintról 400 forintra, az alapdíj 700 forintról 1000 forintra, míg a percdíj 75 forintról 100 forintra nőtt. Ezt emelnék meg most a taxisok. Ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja a javaslatot, akkor egy éven belül 54 százalékkal, több mint másfélszeresére emelkedik a taxizás ára Budapesten.

Sokan féltettek minket attól, hogy az utasok elfordulnak tőlünk, de ennek éppen az ellenkezője történt, folyamatosan nő a szolgáltatás iránti igény. A budapestiek megbízhatónak, a közösségi közlekedés alternatívájaként tekintik a taxikat– jelentette ki Metál Zoltán, aki továbbra sem tart attól, hogy az újabb áremelés hatására utas nélkül maradnak.

Az érdekvédelmi szervezetek a hatósági ár emelésének szükségességét az elszabaduló inflációval, különösen az üzemanyagár növekedésével indokolták. Felmerült, hogy ne most egyszerre, hanem két részletben emeljenek árat, de ahogy Metál fogalmazott: „felesleges 3 havonta belemenni egy adok-kapokba”. Az új emelt tarifákat március elsejével vezetnék be a taxisok.

Élő Norbert, a DK-s képviselő a 19 százalékos kérést nem tartotta túlzónak, de azért sokallta, lévén a kormány is csak 15 százalékkal emeli a nyugdíjakat és felvetette a bécsi minta bevezetésének lehetőségét, ahol a verseny érdekében a hatósági ártól 10 százalékkal el lehet térni le és felfelé is. Déri Tibor, Újpest immáron DK-s polgármestere a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bizottságnak küldött leveléből idézett, miszerint a hivatal is támogatná a verseny visszahozatalát erre a szolgáltatási piacra.

Metál szerint Bécsben mások a peremfeltételek, a fuvarozói árversenyről pedig a GVH maga írta egy állásfoglalásában, hogy nem időszerű a bevezetése. Ehhez előbb módosítani kellene az ártörvényt – tette hozzá.

V. Naszályi Márta, I. kerületi polgármester erre megjegyezte, ha az önkormányzat támogatja a taxisokat a hatósági áremeléssel, a drosztok biztosításával, akkor cserébe szabálykövetőbb magatartást várnának a taxisoktól.

Forrás: nepszava.hu