Ársapkát tett a kormány a taxidíjakra

Ársapkát tett a kormány a taxidíjakra
Megosztom

Egy szerdai kormányrendelet szerint csütörtöktől az önkormányzatok a háborús veszélyhelyzet ideje alatt nem változtathatnak az éppen érvényes taxitarifákon.

Az ártörvény szerint eddig a taxiengedély érvényességi területe szerint illetékes települési önkormányzat (a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat) képviselő-testülete döntött a személytaxis szolgáltatásért felszámítható árakról és azok alkalmazási feltételeiről. Az így létrehozott díjszabás rögzített hatósági árnak számít.

A most megjelent kormányrendelet szerint az önkormányzatok az éppen érvényes tarifákat már nem emelhetik meg. Ugyanakkor kikötik, hogy ez a tilalom nem vonatkozik azokra az önkormányzatokra, amiknél a tarifaemelésről január 26-a előtt kihirdetett, de hatályba még nem lépett jogszabály rendelkezett.

A Fővárosi Közgyűlés pedig éppen január 25-én döntött az egységes taxistarifa 10 százalékos emeléséről (márciustól). Az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő.

A taxirendelet módosítását – ami a tavalyi és az idei költségvetési rendelet módosítására vonatkozó indítványban szerepelt Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára – egyhangúlag, 18 igennel fogadta el a testület. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselői nem szavaztak. A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának – 2022 december eleji – eltörlése.

A Fővárosi Közgyűlés egyben felkérte Karácsony Gergelyt, felterjesztési jog keretében kezdeményezze a kormánynál az árak megállapításáról szóló törvény olyan módosítását, ami Bécs mintájára megengedné, hogy a taxiszolgáltatás hatósági árát sávosan – a legalacsonyabb és legmagasabb ár meghatározásával – szabályozhassák a helyi önkormányzatok. Mindezt azzal, hogy a javaslat elfogadása esetén a sáv középértékének tekintik a most megállapított hatósági árat.

Forrás: 444.hu