Al Capone is boltban vásárolt

Al Capone is boltban vásárolt
Megosztom

Ígértük, nem maradunk adósok. Íme, a Bolt sztori első része. Jelezzük, öt rész lesz, érdemes keresni, várni.

2016. július 24 napján, 12:00 kor az Uber megszüntette a budapesti tevékenységét, az applikációt lekapcsolták. Ugyanezen év augusztus 19. napján rendelte az első utas a Taxify (később Bolt) rendszerén keresztül az utazását. Persze mindez puszta véletlen, ahogy az is, hogy a cég vezetésében nagyjából az egykori Uber vezérkara található meg. Miért is képezné hát csodálkozás tárgyát az a tény, hogy természetesen teljesen véletlenül az Uber utas adatbázisa is átkerült a Taxify tulajdonába, csak hogy a kezdeti lépéseket minél sikeresebben meg tudják tenni.

Tehát az Uber Magyarországról történő kiszorítását követően szinte azonnal megjelent a taxis piacon az észt gyökerű Taxify, amelynek mobilalkalmazása hasonló elven működik, mint a 2016-ban betiltott Uber rendszere.  Azok a gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók, amelyek/akik a Taxify/Bolt kötelékében nyújtanak taxis személyszállítás szolgáltatást, a budapesti székhelyű Taxify Hungary Kft-vel, valamint az észtországi Tallinban bejegyzett Taxify OÜ nevű céggel kötnek „szolgáltatói együttműködési keretszerződést”. A Bolt HTX, lánykori nevén Taxify Hungary Kft.,  nem volt soha leányvállalata azt észt társaságnak, a cég üzletrészeit három magánszemély (Poprócsi Zsolt, Szilágyi Balázs, Ferentzy Zoltán) birtokolja.

Rövid idő elteltével azonban cégátalakítás, névváltás történt a Taxifynál, nevezetesen Bolt-ra változtatva a szerveződés nevét. Ezt a Bolt alapítója és külföldi vezetősége azzal indokolta, hogy már nem kizárólag a taxisokat gyűjtik egy platformra, de más tevékenységekkel is bővültek. Az is jelzésértékű, hogy a „bolt” szó angol nyelven csavart jelent, de hát tudjuk, ők nem angolok. 😀 Persze az sem mellékes körülmény, hogy saját maga gyártotta leírásában „transportation network company, scooter-sharing system, food delivery, grocery delivery, car-sharing” szerepel, taxi szolgáltatás még véletlenül sem. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Maga Marcus Villing, az alapító úgy nyilatkozott, hogy a névváltoztatás, pontosabban az új név sebességet és elektromosságot is jelent, mivel nagyon örülnek annak, hogy a jövő a teljes elektromosság felé mutat, elmozdulva a belső égésű motorok világától. Egyszóval a Bolt cég a jelenleg oly divatos, a főváros vezetése által is erősen támogatott Greta Thunberg féle vonalat nyomja, kerüljön ez bármennyibe is akár a taxisnak, akár a mezei állampolgárnak.

Tehát nevet váltottak, és szabadjelzőiken ettől kezdve a Bolt felirat szerepelt volna, azonban a hatályos magyarországi rendeletek előírják a „taxi” feliratot is a szabadjelzőkön. A Bolt azonban nem használhatja a taxi jelzést, figyelemmel arra, hogy cégbejegyzésében nem szerepel a tevékenységi körében felsorolt millió dolog között a személyszállítás, azaz a taxi. Pusztán utazásmegosztó tevékenysége, ételszállítás, valamint elektromos roller megosztás és hasonlók vannak bejegyezve. Igen, félreértések elkerülése miatt tisztázni kell, az észt bejegyzésű Boltról van szó. Hogy ennek mi a jelentősége, azaz hogy  éppen melyik Boltról (magyar vagy az észt) beszélünk a későbbiekben kap érthető, értelmezhető jelentőséget.

A Bolt szabadjelző körüli vitás kérdés idejében a Bolt kötelékbe tartozó taxi gépjárművek az összes idevágó hatályos rendelkezés mellőzésével a BKK Zrt/Közút Zrt Asztalos Sándor utcai telephelyén Bolt matricával (jobb és bal oldali első ajtók, valamint rendszámtábla tartó), azonban „független” vagy éppen valahonnan előkukázott Taxify szabadjelzővel felszerelve mentek át az évenkénti minősítésen. A minősítés végeztével lecserélték az akkor még nem engedélyezett Bolt szabadjelzőre a röpke időre valahonnan, valakitől kikölcsönzött szabadjelzőt, és vígan dolgoztak tovább. Itt lépett először nyilvánosság elé a Bolt érdekében teljesen szabálytalan munkavégzést biztosítandó a BKK Zrt, és annak taxi ellenőrzési vezetője dr.(?) Rásó Hajnalka, aki nem csak tevőlegesen, de pártolásának sokszor hangot is adva engedte, hogy a Bolt cég sofőrjei minden hatályos rendelkezéssel és jogszabállyal ellentétesen, szabálytalan szabadjelzővel dolgozzanak, szolgáltassanak.

Azt csak nagyon halkan kívánjuk megjegyzeni, hogy egy kisebb, másik taxitársaságnál, melynek alakulása után Rásó doktornak gondja akadt a szabadjelzőjükkel, nem adott lehetőséget annak használatára, pedig ez esetben még per sem volt a dologból, mint a Bolt esetében, szimplán kötelezte őket a független szabadjelző viselésére az ügy rendeződéséig. Persze mindez a jogvégzett (?) hölgy szerint nem kettős mérce.

A Taxify/Bolt piacépítési stratégiájának látványos utasszám emelkedését biztosító akciója egyébként nem csak az, hogy már a repülőtereken küldi az üzenetet az érkező utasoknak, hogy a Bolt, a világ legolcsóbb lehetősége (nem taxija), legalábbis ahogyan magukat aposztrofálják, a célállomáson is elérhető, hanem az utaskedvezmények biztosítása, amely időszakonként visszatérően többször megjelent a Bolt üzletpolitikájában. A 1060/531 -3/2020 iktatószámú BKK panasz ügyintézési jegyzőkönyvből a Bolt ügyvezető/tulajdonos Szilágyi Bettina az alábbiakat nyilatkozta:

„Az utasoldali applikáció népszerűsítése érdekében a Bolt nemzetközi központja átvállalja az utazás költségének egy részét az utastól, továbbá ezen költséget a sofőrnek, illetve a tényleges szolgáltatónak megtéríti a hitelesített taxaméter által megszabott ár szerint. …a viteldíj így teljes egészében megfizetésre kerül, így a viteldíj csökkentése se közvetlen, se közvetett úton nem valósul meg.”    

Különösebb magyarázatra nem szorul, de nézzük akkor egy példával. Legyen mondjuk egy 10.000,- Ft. taxióra állással befejezett utazás, mely esetben az utastól levonásra kerül (1.500,- Ft. bónusz esetén) 8.500 Ft,-. A különbözetet, azaz a 1.500,- Ft. összeget az észt Bolt téríti meg a taxisnak, bár tényszerű, hogy ez a valóságban nem realizálódik, hiszen a teljes összeg, azaz a 10.000,- Ft. után számol fel jutalékot a cég. Valami rejtélyes oknál fogva azonban az ártörvénnyel jogharmonizációt alkotó fővárosi fix tarifa az nem sérül, legalábbis a Bolt ügyvezetője, és Rásó Hajnalka szerint.

Vita helyett idézünk a 2016. május 11. kelt ugyanezen problémát tárgyaló (de más piaci szereplők közötti jogvita) Fővárosi Ítélőtábla 29.Gf.40.407/2015/5 sz. alatt jogerős ítéletéből. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy bár a Bolt virtuálisan küldi a kedvezményes kódot az applikációban (legalábbis jelenleg, bár korábban voltak papíralapú kedvezménykártyái is), vitán felül áll, hogy akármilyen formában kerül is kibocsátásra ez a kedvezménykártya, annak célja ugyanaz.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, és megállapítja, hogy az alperes tisztességtelen piaci magatartást tanúsított az általa kibocsátott Taxi Kártyák valós érték alatti árusításával. Az alperest a további jogsértéstől, azaz a Taxi Kártyák érték alatti árusításától eltiltja.”

Az indokolás szerint:

„A Taxi Kártya értékesítésével a vevőnek nyújtott, alperes által finanszírozott kedvezménnyel elérni kívánt cél az, hogy a potenciális utasok az olcsóbb vállalkozást válasszák, így az alperes nagyobb fuvarszámot és nagyobb bevételt könyvelhessen el.”

Természetesnek tekinthető, hogy a BKK részéről dr. Rásó Hajnalka tudomással bírt és bír mindezen információkról és ítéletekről, azonban az azóta eltelt időben is folyamatosan hagyja a Bolt részéről az utaskedvezmények osztogatását. Is. Persze teszi mindezt teljesen szabálytalanul, úgy, hogy miközben jogvégzett embernek hirdeti magát, holmi magyarországi, budapesti szabályozások fölébe helyezkedik, és önhatalmúlag azokat felülbírálja, hogy kettős mércét alkalmazva egyeseket gazdasági előnyhöz juttasson. Ebben a témában folyamatosan azt ajánlgatják bármely piaci résztvevőnek, hogy forduljon a Gazdasági Versenyhivatalhoz. De leginkább dr. Rásónak, mint elvileg jogvégzett személynek kellene tisztában lennie azzal, hogy amennyiben a kedvezmény osztogatás kapcsán bárki is a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul, egy jogerős ítéletre hivatkozva, a Hivatal is csak azzal egyező megállapítást tehet. Mondjuk tény, hogy mire a határozatot meghozzák, az aktuális akció már véget is ért a Boltnál, aztán lehet elölről kezdeni mindent a legközelebbi akciónál, folyamatos mókuskerékben ismételve a procedúrát.

Felmerül tehát a kérdés: miért védi a BKK és személyesen dr. Rásó Hajnalka a szabálytalanul piacot építő Boltot? Ez is kiderül a későbbiekben, de azért itt álljunk meg egy kicsit.

Hamarosan folytatjuk….

1.rész: Al Capone is boltban vásárolt

2.rész: Bolt- wolt….izé…volt

3.rész: A taxis keresztapa

4.rész: Hogyan nézzük hülyének a NAV-ot?

5.rész: Csillaghullás, avagy Dubaiból Szegedre